Ízlések és pofonok avagy legendák és nagy kedvencek, de
napjaink tagadhatatlanul legkedveltebb hazai rockzenekara a Tankcsapda. Ez
látszik a koncertek látogatottságán, a lemezeladásokon, s mindezért jól
láthatóan hálásak. Elég szembetűnő, hogy számukra is fontos, mit adnak
rajongóiknak. Újabb ékes bizonyíték, melyet személy szerint is megtapasztaltam,
a ’Rock a nevem’ Arénaturné budapesti állomása, ahova egyaránt illő módon
készültek vendégekkel, egész pontosan két népszerű hazai bandával: az új
lemezének megjelenését e naphoz igazító Junkies, valamint a generációkat
nevelő, a stílus egyik nagy zászlóvivője, a fővárosban másfél év után újra
fellépő Ossian. A Tankcsapda pedig az új
lemez népszerűsítése mellett nem hagyta figyelmen kívül egyik legsikeresebb lemezük,
a ’Legjobb méreg’ megjelenésének 20. évfordulóját sem! Mindehhez hatalmas show
társult, okozva emlékezetes perceket a jelenlévők számára.
Aki a Junkies régi fényét várja, vélhetően még most is
kicsit szomorú. Itt az új nagylemez és a régi szép emlékek. Szekeres Andris,
Barbaro Attila, Ricki Church, s a doboknál az a Keresztes Viktor, kinek még egy
józan pillanatát sem csíptem el, de legalább szorgos, s becsületesen üti a
bőrt, el sem tudom képzelni hogyan. Ahogy a terembe érek, már hallani az örök
érvényű dalt: ’Még egy kortyot a piámból, még egy slukkot a pipából…’ (Ennyi
kell), követi rögtön a ’Miattad iszom te állat’. Semmi baj sem lenne, hisz a
banda elegáns megjelenése, kiállása mind azt mutatja, jól készültek a bulira, s
nem csak az új korongon a hangsúly, hanem a hangulaton, a közönségkedvencek nem
maradhatnak el. Csak az ifjonc gitárosuk produkciója volt fura, ahogy
figyeltük, ’érdekesen’ játszott. Vagy lehet, hogy inkább imitálnia kellett,
csak hogy az egyébként sem fényes hangzáson ne rontson? Viccelődni lehet
persze, ahogy a banda is megtette, többek közt az egyik új dal előtt: nehéz
lesz élőben tolni, mivel ’akik feljátszották a lemezre, még nem készültek el a
kottával’ Andris: tudsz egyáltalán kottát olvasni? Barbaro: Nem! :) Mellette
viszont nem humoros, hanem nevetséges pár történés, s ki a szép új világra vár,
akár rajongó, akár a zenekar, ahhoz nagy változásra lesz szükség. Bízom az
őstagok józan eszében, kiküszöbölik az olyan bakikat, melyek saját imidzsüket
rombolják. Szép volt, jó volt, szerették sokan, talán nem véletlen. Lehet
tovább ragozni a nevelő szándékot, hangoztatni, hogy ’A drog az rossz’, s az új
dalok erőltetése helyett a hangulatra fókuszáltak, mely koncepció teljesen
rendben is volt. Készültek, s állíthatom, alapjáraton sokkal jobbat nyújtottak,
mint mikor utoljára láttam őket, pár éve egyik EFOTT alkalmával. Kellően pozitív energiával indultam e
fellépésnek, s volt mi lerombolja. Pedig bíztam benne, hogy újra, és tiszta
fejjel úgy élvezhetek egy Junkies-koncertet, mint régen. Ettől függetlenül jól
szórakoztam, csak nem kifejezetten attól, amire számítottam :S ’Még egy kortyot
a piámból’…
Sebaj, hátha a folytatás vidít, hiszen fölvirradt a nagy nap,
a rock katonái újra együtt vannak! Igen, a hazai legenda, az Ossian a
színpadon, nem is akárhol, hanem történetük során először az Arénában, Saját
hagyományaikat megszakítva, az évente megrendezésre kerülő Ossianosok
Nemzetközi Találkozója helyett. Igen meglepő, hiszen egy hazai zászlóvivő nem
szorulna arra, hogy vendég- (avagy mások által nevezve elő-) zenekarként lépjen
fel. de ők vállalták. Persze hogy… Hiszen saját rajongótáboruk már régóta várta
őket, a fellépők közönségének egy része egyezik, és az eddigiekhez képest még
többre számíthattak. Merész húzással
álltak elő, második dalként egy újat dobtak a setlistbe, nagy elnézéskérések
közepette, a tavaszra várható új nagylemezről. Címe: Ezredszer. A vélemények
azóta is megoszlanak, annyit máris el lehet mondani, tagadhatatlanul Ossian
dal, s mihelyst ’nyugszanak a kedélyek’, kijön az új korong, slágergyanús darabbal
állhatunk szemben. Azt a füleinkre hangolták. Legfeljebb van, akinek az újdonság
ereje erősebb hatással bír. Jöttek az élő sakkfigurák, akárcsak az azonos
szinten dolgozó pultosai között: ők már kikészültek, a terheléstől, a
fejetlenségtől. Szegények, lehet nem tudták, mire vállalkoznak. Számukra ez
volt az ítéletnap, pedig előbb bukkant fel a Rock N’Roll démona. Mi meg csak
élveztük a zenét, sokak hiányolták a sört. Meg a normális kiszolgálást. De aki
paraszt, az is marad, mit várjon cserébe? (Hehh, élő sakkfigurák a vendégek
közt is :P) Közben a színpadon még mindig ugyanaz a lemez pörög, a tempó
változik: Magányos angyal. Egy örök ballada az Ossiantól, mely mindenképp
munkásságuk egyik legsikeresebb és emlékezetes darabja!
Ezeket követően Paksi
Endre röviden édesapjára emlékezik, az ő nézetét és véleményét kiemelve,
őszintén, remélve, hogy az ’öreg’ végre büszkén tekint le rá, elfogadván, hogy
mégis lehet valamire vinni a rockzenével is, mi anno cseppet sem volt oly
elfogadott. Így hangzott el a Külvárosi álmok, majd egy klasszikust megidézve
instrumentálisan az V.Magyar Tánc átirata. Újra elhangzik az örök, a
Szenvedély. Hiszen mind valljuk, ellenvetést nem tűrően: Rocker vagyok,
vállalom! Ez elől bizony nincs menekvés,
s bár ez csak a ráadásban hangzott el, akkor is a műsor szerves része. Szeretjük
is meg nem is, de ezen generációk nőttek fel, s ennek részesei vagyunk mi
magunk is. S bár az éves nagy Ossian koncert a megszokott formában elmaradt,
itt kárpótlást kaphattunk érte, nagyobb térben, más formában. Valami újat. Néha
ilyen is kell! S mire újra megvirrad? Búcsúzik a banda, mi pedig csak állunk, s
várjuk a folytatást. Mondhatja Endre negyedszáz év elteltével is hogy
’elhagynak százak, jönnek ezrek’, nem hazudott, így van. Az Ossian él! Mire megvirrad, sem gondoljuk másképp, mint
tolmácsolták. Erre az estére tiszteletet érdemlően készültek, s bár idén két
alkalommal is elismerésem fejezhettem ki a színpadi produkciójuk
láttán-hallatán, most rátettek még egy lapáttal. Megérdemelték a
visszatapsolást!
Míg a pultoknál látottak miatt merül fel bennem a kérdés,
Lukács Laci a színpadon teszi fel: ’Mi a f@sz van?’ Ezennel kezdetét veszi a
Tankcsapda eddigi leglátványosabb műsora, de erre térjünk vissza később. Laci
röviden bemutatkozik azoknak, kik esetleg még nem tudnák: ’Rock a nevem’, majd arra vállalkozik, hogy kielégítse a vágyat (Szextárgy).
Hüvelykujjam az égre mutat, csizmámon vastag a por (Gyűrd össze a lepedőt),
azaz elindult az emlékezés, hiszen 20éve látott napvilágot a Legjobb Méreg,
melynek dalai is sorra helyet kaptak a repertoárban. Ha nektek ez nem kell, hát
legyen az ördögé! Napra nap, hétre
hét, így telt az idő, miközben ki irigyelt, ki velem örült e koncertnek,
eljutottam arra a pontra, nem érdekel.
Hirtelen dörzsöltem a szemem, biztosan jól látok? Fejes Tamás és a dobok egyre
magasabban? Az elején feltűnt a komoly színpad- és látványtechnika, de ezt
előtte sejteni se engedték, hanem egyszer emelkedni kezdett. Meglepetés! S még
kérdezem, mitől legyen jó kedvem? Valami
nincsen rendben, valami megváltozott, itt bent. Nem akarok mást, csak Füstöt meg lábdobot. Megadták.
Extrákkal! Színpadon az egyik alapító, Tóth Laboncz Attila, azaz Labi, első
közös szerzeményük következik, s ha valaki azt hinné, viccelnek, a következő válasz
érkezett: Félre a tréfát! Össznépi örömö tapasztalni, a világot jelentő
deszkákon múltidézés folyik, előkerül még pár régi kedvelt versszak. Enyhén
vontatott, de hangulatos. ÉV végére te is az álláskeresők közt találtad magad?
Kellemetlen, szomorú, de Lukács erre is reagál, sok éve hangoztatván: ’Tudok
egy munkát’. Akár említhet olyat is, amiért bevisznek az örsre hamar, folytatva
a történetet: ’telefonon rendeltem az
éjjel profi qrvát’ (Csőre töltve).
A műsor pörög, bár ez túlzás, hiszen a
megszokottnál több rövid szünetet is beékeltek, amikor csak néztünk, most ők
pihennek, vagy bennünket hagynak kicsit lihegni? Persze néha ilyen is kell. Azt
pedig 20éve megtanulhattuk, az élet a legjobb méreg! Bár a dal szerint Pokol a
mennyből, valahogy másképp éltük meg. Bár többen panaszkodtak, változó módon,
és okokkal, de a pokoltól mesze állt e buli. És még korántsem ért véget!
Slágereik sora hangzott el a továbbiakban is, csak hogy említsek párat: Azt
mondom állj, Adjon az ég, California über alles, Köszönet doktor. Majd azon
ritka pont, ami a lemezen is egyedi: vendégénekes a ’Számolj vissza’ című
nótában. Ismerős figura a színpadon, kinek neve a rejtélyes körülmények közt
eltűnt Neochrome lemezem révén ismerős, manapság pedig az Angerseed sorait
erősíti: Mányák Péter azaz Peter D. Maniak. Fogalmazhatnék úgy, a vége felé
közeledve lett egyre jobb a műsor, hiszen míg eleinte többször megakadt
tekintetem a két oldalt elhelyezett kivetítőkön, mostanra egyre inkább a színpadra
összpontosult a figyelem. Érezhettük a mindent
átölelő energiát. A hangulat fokozódott, tagadhatatlanul, bár kevés a
luxus, szolid a kényelem, bal szélen Koós Ilona cigánykereket vet jókedvében.
Mondja ezek után bárki, hogy nem jó a buli? :) A banda pedig szó szerint vette
saját sorait, miközben Lukács skandálta: Fordulj fel!, felettük az egykor (pl. ’87-ben)
Tommy Lee által is eljátszott látványtrükk után szapadon, lassabban, de szembetűnőbb
módon: a dobszerkó Fejessel együtt a magasban és körbefordul! A műsor, a zene
töretlenül megy tovább, a nép pedig csak ámul. Bizony, hazai szinten ilyet sem
tapasztalhattunk még, hatalmas húzás volt!
Kihagyhatatlan dal, mit még a
diszkós ivadékok is jól ismernek: Menyország Tourist, majd idézem az
elhangozattak: itt a vége, szájbab@szott Johnny. Érezhető, Lukács Laci mennyire
is szereti a Nirvanát, e koncertet ő is hasonló mód zárta, ugyanazon Kurt
Cobain-féle őrület részesei lehettünk egy kicsit. Ebből lehetett volna több is,
s megadta volna a bulinak azt a lendületet, amit a nyár folyamán érezhettünk,
ezen estén pedig hiányoltunk. Az egyértelmű, életük egyik legnagyobb
koncertjére készültek, a zenekar 23éve tör fel és fel, egyre előre, s bármily
mostohának tűnik a rockzene, őket ez sem állította meg. Bár a koncert vegyes
érzésekkel tölt el, a show ámulatba ejtő ritka élmény. Bőséges, szinte minden
igényt kielégítő setlist, régi kedvencek sora, egyedülálló látvány: ez mind
mellettük szól. S bár hallottam olyan visszajelzéseket, hogy ’ez volt életem
legsz@rabb TCS koncertje’, azért kíváncsi lennék, azon emberek mégis mit
várnak? Maga a lendület persze lehetett volna jobb is, de le a kalappal a
zenekar és segítőik előtt, mert amit itt adtak, azt bizony nem élhetjük át
gyakran. Egy hatalmas és emlékezetes buli részesei lehettek a jelenlévők, ahol
jó a felhozatal, a teljes műsor, bár sokan voltunk, nem kellett egymást taposni
teltház esetén sem, s még a zene is füleinkre volt állítva. Persze az emberek
már csak ilyenek, folyton elégedetlenek. Pedig az elmondható, amit a belépőért
cserébe adtak, az igen korrekt ellenszolgáltatás volt, még ha néha kicsit
vontatottnak is tűnt. Úgyhogy Tankcsapda volt, van, lesz, és kell is, viszlát
Debrecenben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése