Idén a második olyan nagyobb budapesti rendezvénynek
lehettünk részesei, ahol a női énekeseket felvonultató csapatok kapták a
főszerepet, elsősorban a zeneileg ’goth metal’ kategóriába sorolható bandák
közül. Igaz,ez utóbbi nem hazai egyéni kezdeményezésként jött létre, hanem a
Beauty and the Beast turné magyar állomásaként, öt külföldi és két magyar
zenekar fellépésével. Az egészét tekintve hangulatos este volt, csupa kellemes,
dallamos zene, néha bekeményítve, de mindenképp könnyen emészthető formában.
Továbbá olyan külföldi bandákhoz lehetett szerencsénk, akik nem fordulnak meg
oly gyakran nálunk, s bár egyértelműen erősen rétegzenéről van szó,
rendelkeznének elég nagy rajongótáborra ahhoz, hogy egy ilyen méretű
rendezvényen kellő létszámban jelenjenek meg emberek. Főleg hogy az efféle
program se túl gyakori kis hazánkban.
A szervezésnek köszönhetően
mondhatjuk, hogy hibátlanul indult s lett levezetve a program, csúszások és
különösebb problémáktól mentesen. Pontos kezdések, átszerelések
zökkenőmentesen. Első két banda felismerésével nem volt baj, a hazai front
képviselőinek jutott a feladat, hogy bemelegítsék az egybegyűlteket, derekasan
helytálltak, sikeresen teljesítették küldetésük. Az Ideas indított, vegyes
műsorával, melyben régebbi és új dalok egyaránt, nagyjából kiegyenlített
mértékben kaptak helyet. Korábban úgy emlegették a zenekart, hogy a magyar
Nightwish, ami meg is állhatja a helyét, ha tudjuk értelmezni a dolgot: nem
másolják a finn nagyokat, ahogy azt gondolnák a figyelmetlenebbek. Zenei
irányultság terén lehet ezt állítani, hiszen a Nightwish 2005előtti korszakában
jellemzőbb zenei világ az, ahova sorolhatnánk az Ideast is, érezhetően magyar
szájízzel. Ezt sem negatív értelemben kell fogni. Amit csinálnak, azt teljesen
jól teszik, s miután kevés is itthon az ilyen jellegű banda, a stílus viszont
kedvelt, még inkább helyük van. Ezt fellépésükkel bizonyították is, hiszen már
az első dalok után érződött a közönség visszajelzésén a vélemény – egész
pontosan az öröm, a zene élvezete. Bár a szoros program miatt nem uralhatták
sokáig a színpadot, a nekik jutó időt rendesen kihasználva szórakoztatták a
vendégeket. Személy szerint a legutóbbi,
Főnix című lemezüket még nem is hallottam, csak a korábbiakat, de az élő
előadásmód mindenképp meggyőző volt, s inkább így hallgatnám őket máskor is,
mint lemezről.
Folytatásban egyik kedvencem következett, akiket tényleg
ritkán látni élőben, mégpedig a Velvet Seal. Ahogy az eddigi fellépéseiken,
most is becsületesen kitettek magukért, kész színpadi megjelenéssel és jól
összeállított setlisttel nagyon jó koncerteket adnak minden alkalommal. Most
pedig igazán jó volt, hogy a hangosítás és az azt kezelő illetékesek is jók
voltak, tehát úgy szólalhatott meg a banda, ahogy kellene. Tény és való, helyük
volt ezen az estén nekik is, hiszen a magyar zenei szférában elég
egyedülállóak, minőségileg pedig túlnyúlnak az itthoni szinten. Fogalmazhatnánk
úgy is, kinőtték a zenei határainkat, bárhol megállnák helyüket, ahol igény van
erre a zenére. Talán nem véletlen történt, hogy páran határon túlról eljöttek
csak miattuk- mint tudtam meg azóta. Sajnos csak egy nagylemeznyi anyag
elérhető tőlük egyenlőre, ebből áll össze a setlist is. Az időbeli korlátok
mellett is majdhogynem az egész lemezt lejátszhatták, a közönség nagy örömére,
az Ideasra fellelkesedett emberek hangulatát csak tovább fokozták. A már
említett igazán jó hangzás mellett sokat jelent a színpadi kép is, amit sokan
elfelejtenek még. A stílusbelieknél pedig ez már egyfajta hagyomány, hogy
legyen a csapatnak egy megjelenése, amellett alkosson valamit a színpadon, csak
a zenétől még nem nevezhető műsornak. Náluk ebben nincs hiány. Megjelenés: első
látásra kissé extrémnek tűnő, érdekes, egyedi ruházat, ami stílusos, látszik,
hogy adnak magukra, Gabi pedig saját elmondása szerint – s ez látszik is az
eredményen – órákat kell eltöltsön a bulik előtt sminkesnél és fodrásznál, hogy
úgy meg tudjon jelenne, ahogy szeretne. A kiállás tekintetében fölöttébb
aktívak, megállás nélkül mozognak a színpadon, folyamatos kontaktban állnak a
közönséggel, ez is a hangulat fokozását biztosítja. A zenéjük pedig már
önmagáért beszél.
Ezek után jött némi fejvakarás, hogy na most épp kit
láthatunk, mert a fellépőkről bár tudtunk, a sorrendet nem, a bemutatkozás
időnként elmarad. Én pedig nem vettem a fáradtságot hogy előre utánanézzek,
melyik csapat hogy néz ki. Majd meglátom a koncertjükön őket, ismeretlenben
először a zene szokott érdekelni, a külsőség ráér élőben. Persze a dalokból még
fel lehetne ismerni a bandákat, feltéve ha annyira ismeri őket az ember. Mert
mindent én se. Így némi tanakodás után jutottunk arra a megoldásra, hogy nagy
valószínűséggel az Elis következett. (A további programot figyelve pedig még
inkább ez jött ki). Egyetlen lemezüket hallottam, azt se többször három
alkalomnál eddig. A koncerten is hasonló benyomás ért, mint az album
hallgatásakor. Kellemes meg szép meg jó meg minden, csak kicsit lehetne
érdekfeszítőbb is. Pont az a kevés hiányzik belőle, ami le tudná kötni az
embert. Nem elviselhetetlen, se nem szörnyű, csak annyiban unalmas, hogy semmi
igazán újat nem ad. Ettől függetlenül élvezhető koncertet adtak, a felhozatalba
beillettek, annyi kitétellel, hogy különösebben nem ragadott magával.
Sorra került még a Stream of Passion, mely első lemezének
megjelenésekor hirtelen nagyon megtetszett, majd az idei, új kiadványuk már
teljesen más érzést váltott ki belőlem. S mivel mostanában nem is nagyon
hallgattam őket, azt nehezen tudnám elmondani, mely dalok kerültek előtérbe
koncertjükön. Feltételezem, hogy elsősorban a frissebb szerzemények kaptak
nagyobb teret, melynek nagy hiányossága sajnos, hogy nincs benne Arjen Lukassen
keze. Az ő zenei világa és elképzelése adott egy olyan ízt a zenéjükbe, mellyel
tette igazán egyedivé, sajnos az azóta keletkezett dalaik sokkal inkább csak
követik a stílusbeli megszokott elemeket. A maga nemében jó kis banda, csak egy
kis energia hiányzik a dologból. Bár lehet, én állok hozzá túl kritikusan.
Meghallgatom, ha úgy tartja kedvem, de nem favorizálom már annyira, egy volt a
többi közt. A közönséget tekintve például érezhetően másképp vélekedtek, a
színpad előtt tartózkodók nagy része igazán élvezte a műsort, őket meggyőzték.
Legjobb tudomásom szerint először járt hazánkban a csapat, így talán többekben
a hangulathoz sokat hozzátett a várakozás, most pedig megkaphatták, amire
vágytak. Egy jó körítéssel együtt. Sokat nem is láttam belőlük, főleg hogy
közben egy interjút igyekeztünk összehozni a külső részen…
Az est kakukktojása is megérkezett, az Atrocity legénységét
említem itt. Hiszen ez egy csak férfiakból álló csapat, s az igazat megvallva, zeneileg
sem pont ide illettek volna. Legalábbis ha valaki utánanézett kicsit
munkásságuknak, észlelhette, hogy mit játszottak, főleg korábbi lemezeiken.
Valamint volt két kiadványuk, mely kizárólag nyolcvanas évekbeli slágerek
feldolgozásaiból állt össze. De kezdjük az elején, hogy kerülnek ők ide? Az est
főzenekara a Leaves’ Eyes, melyben Liv Kristine énekel. Az ő férje Alexander
Krull, valamint a két zenekar legénysége is nagyjából ugyanaz. Akkor miért ne
játszottak volna saját projecttel is egyet? Végül a srácok ügyesen megoldották
a dolgot, nem durvultak, hanem elővették a könnyebb dalokat, valamint rengeteg
feldolgozást, így a nyolcvanas klasszikusokból kaptunk egy jókora csokorral (Smalltown
Boy, The sun always shines on tv, Tainted love, Send me an angel, Shout – csak
hogy említsek párat). Amit hozzá leműveltek, az mindenképp az est legjobb
koncertbandájává emelte őket. Ha valaki, akkor ők tudták, hogy kell bulit
csapni, hergelni a közönséget. Alexander az a fajta frontember, hogy lehetnek
előtte tízen vagy ezren, akkor is megmozdítja a népet. Ez a setlist pedig jó
húzás volt, bár az átlagéletkor tekintetében a közönség nagy része még meg sem
született, mikor ezen dalok eredeti formáiban már igen, de épp eleget tolják a
rádiók hogy ismerhessük, s valljuk be, lehet szidni a nyolcvanas éveket, metal
átiratban mégis nagyon élvezték az emberek, akkor kezdtek csak igazán
beindulni. Majd megjelent az Elis énekesnője, jelen esetben Liv Kristine
helyett – nekem pl. nagy bánatomra. Van pár dal, melyben a női vokál is
szerepet kap, ügyesen megoldották, csak míg a felvételeken Liv hallható,
érdekesen jött ki a helyettesítés. S valljuk be a két hang közt is van
különbség, nem kevés, Liv énekét képtelenség mind leutánozni, vagy ebben a
minőségben tekintve felülmúlni. Így is megvolt az egész hangulata, de hiányzott
a jól megszokott hangzás.
Egyik koncert követi a másikat, s még két csapat, csoda hogy
még bírja mindenki benn. A Sirenia érkezett szórakoztatni a nagyérdeműt.
Teljesen korrekt banda, hallottam több kiadványukat, vártam is, miképp adják
magukat élőben. Sajnos picit csalódás volt. Hiába a jó dalok, ötletes témák, ha
valahol elvész belőle az energia. Tőlük vártam volna el még, hogy ami dinamikát
érezni a lemezen, azt koncerten is visszaadják, ehhez képest kicsit elülős volt
a dolog. Pedig pont nem az a fajta zene lenne, de most sikerült némileg
egyhangú koncerttel előrukkolni. Úgy nagyjából egybefolyt az egész, személy
szerint pár szám után kijjebb sétáltam, átadva a színpadhoz közeli helyem
azoknak, akik igazán élvezték s ott akartak csápolni. De nem tudni, nem-e csak
a turné fárasztó hatása érvényesült, vagy tényleg jobbak lemezen, mint élőben.
No de a leginkább várt főzenekar is kerüljön sorra, melyre
legtöbben készültek, s álldogáltak a teremben az egyre türelmetlenebb rajongók.
Szerencsére nem lettünk nagyon megvárakoztatva, az időrendet tartva ők is
gyorsan rázendítettek. Erőteljes zenei alaphoz társult Liv Kristine
kifejezetten magas és gyönyörű hangja, s hogy ezt még cifrázzák, férje hörgött
mellé időnként kellően mélyen. S a kontakt a közönséggel sem maradt el,
Alexander mint valami duracell-nyuszi, folyamatosan pörgött még itt is a
színpadon, egy pillanatra nem volt képes leállni. Érdekes összképet kaphattunk
így, a rendezvény neve akár illethette volna a bandát is. Kiállását és zenéjét
tekintve is egy az egyben rájuk illik. Az igazat megvallva nem mélyültem el
komolyabban munkásságukban, eddig is csak hallgattam a kiadott dalokat, de nem
figyeltem különösebben, melyik dal szólt éppen, így abból se tudok említeni, mi
szerepelt aznap listájukon. De nem véletlen voltak főzenekar, zenei minőségben
toronymagasan verték a többi külföldi fellépőt, egyedül az Atrocity hangulatát
nem tudták felülmúlni talán, de az valamelyest másról is szólt. A terem
nagyjából tele már, s nagyjából minden dalt taps vagy ováció követ, ha esetleg
elmaradna, Krull uraság gondoskodik róla, hogy meglegyen. Liv Kristine pedig
mindenképp az egyik legszebb hangú énekesnő, hiába nem éppen mai csirke (na jó,
azért öregnek se nevezhető), a hangja és
énektudás-képessége még mindig
változatlan. Ha alkotnak még ilyen szépeket, s kapunk még ilyen
hangulatú koncerteket, akkor reméljük lesznek még jó sokáig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése