Hollywood Rose lemezbemutató 2009.05.22

Hollywood Rose koncerten voltak már közületek sokan, (akár) sokszor, s még mindig képesek teltházas koncerteket összehozni. Így történt ez május 22-én is a Rocktogonban. Pedig előre lehetett tudni, hogy rendhagyó buli lesz, olyan, amihez eddig senkinek nem volt szerencséje, s nem azt kapjuk, amit eddig megszokhattuk. Legalábbis tartalmilag. Valami egészen mással készültek erre a napra, szó nem volt egy újabb Gns’N’Roses tribute-estről. Ismét egy megmérettetés következett számukra, ahogy mi is, ők is kíváncsiak várták, miként sikerül az április elején megjelent lemezüket bemutató koncert. Aki volt,  s látta-hallotta, elmondhatja, ezúttal is ’sikeres vizsgát tettek’ a srácok.

Este nyolc környékén még inkább csak lézengtek az emberek a helyen, de ez ilyenkor megszokott, kezdés csak kilenc után várható, legalábbis a Hollywood Rose esetében ott így szokott lenni. Most se történt másképp, viszont addigra szép lassan, de észlelhetően csordogáltak le a népek, újra teltházas buli. Sejtettem, hogy az érdeklődés meglesz, de maga a zenekar sem gondolta, hogy ennyire. Eljött az idő, kezdeni kellene, kicsit húzni még, hergelni a közönséget, majd apránként mindenki fel a színpadra, egyedül Jesse maradt kint kicsit, figyelve mi történik, majd az egybegyűlteket ujjongásra ösztönözve beosont köztük. A megjelentek nagy örömmel fogadták már az első dalt is, a hatása garantált. Ügyes kezdés, s továbbiakban is jó volt az összeállítás, igyekeztek a bulisabb nótákkal kezdeni, így jöhetett szóba az ’ÉN’, valamint a ’Két fejed van’. 3-4 dal így ment le, féktelen bulihangulatban, majd konferálásnál ismét közönséghergelés jellegzetes Guns-indításokkal, de nem, nem, ilyet mégsem kaptok még, inkább egy HR-dal legyen a következő is (ezt sikerült is párszor elsütni). 

Nagyjából a teljes lemez szerepelt a setlist-en, s mivel az önmagában kevés lenne egy teljes koncertre, jöhettek közben kiegészítő elemek (ami alatt nem a konferálást és hülyülést értem), többek közt Ozzy Osbourne: Mama, I’m coming home című dala, valamint Hartmann Zoli színpadra hívásakor egyértelműen Metallica szólalt meg, majd együtt adták elő az egyik HR-számot, a ’Menedék’-et. Ami pedig további szokatlannak tűnhetett a zenekartól: lassú dalt eddig nem igazán lehetett hallani tőlünk, a tribute-esteken is csak időnként szedtek elő a Guns-repertoárból olyat, most viszont van sajátjuk, a ’Tükörkép’, melyet bár rövid idő alatt raktak össze, azt teljes összhangban, minden szempontból egy csapatként. A hatása ennek sem maradt el. Aki a Wigwam-beli születésnapi koncertjükön volt, az nagy eséllyel kapott egy 4 számot tartalmazó kislemezt, melynek minden dala felkerült a nagylemezre is, így mondhatni illő volt ismerni a holland emlékdaluk, mely egy ottani szállodában eltöltött idő során keletkezett: Világvége Hotel. Pörgős, laza nóta, hozzájuk illő darab. Ha következőre ilyen jellegű koncerttel készülnek, egyértelmű, ez a dal sem maradhat el.

Bő másfél hónap telt el a lemez megjelenése és a bemutató között, talán ennek is eredménye, hogy többekhez eljuthatott a hanganyag. Volt mire alapozni, kinek mennyire érdemes ellátogatni erre a bulira. A jelek szerint sokaknak bejött a dolog, s nem csak a kiadvány, hanem maga az élő verzió is, egész idő alatt többségében vidám, felhőtlenül szórakozó embereket láttam a helyen. A közönségénekeltetés sem maradt el, s talán elsőre meglepően hat: de igazán sikeres volt, már tudták kívülről a szöveget (vagy csak én nem vagyok képes ilyeneket hamar megtanulni-megjegyezni?). Gratulálunk, a vizsga sikeres volt, bebizonyosodott, hogy érdemes volt elkészíteni a saját kiadványukat, tele saját szerzeményeikkel, s a koncertből levonható következtetés: van értelme folytatni. Ezt is.