Nem első, s vélhetően nem is utolsó alkalommal jutottam el
Tankcsapda koncertre, ahogy történt ez december 19-én. Nem véletlen mondható el
róluk, hogy letettek valamit az asztalra, azaz nem is keveset. 20 évük alatt
alkottak annyit, s hiába látni őket az összes nagy hazai fesztiválon, mellé
rengeteg más helyen lépnek fel, telhetetlen és hatalmas a rajongók tábora.
Mennyire? Hazai rockzenekarként, olyan estén, mikor szakad a hó, behal a város
közlekedése, megtelíteni a SYMA-csarnokot szerény véleményem szerint eredmény
(áprilisban a nagyobb múltú Scorpions nem hozott ennyi látogatót, igaz,
legalább duplájába is került a jegy). S
nem csupa tizenéves suhancokkal, hanem attól a korosztálytól kezdve
huszas,harmincas, negyvenes éveiben járók közül is lehetett észlelni nem
keveset. Vagy épp a szomszédom, aki saját bevallása szerint a ’70-es évek vége
óta jár koncertekre. De lenézett, régen voltam, kíváncsi vagyok címszóval.
Kanyarodjunk picit vissza, mert bár elsősorban róluk szólt az
este, történt más is. Kezdve ott, hogy délután eléggé meglepett, mikor kilépve
az utcára azt kellett észlelnem, legalább 5centis hó van, és és folyamatosan
erősen hull alá az égből, okozva ezzel káoszt a közlekedésben. Szerencsére
korábbra beszéltünk meg találkozót a Rocközön stúdióba, ahonnan Pankkal
indultunk később át a SYMA Csarnok irányába, hogy megosztva végezzük el
feladatunkat. Sokan nem hisznek ebben, részünkről érdekes módon működik (sőt,
később egy harmadik sajtó képviselője is csatlakozott hozzánk). Kapunyitás fél
7kor, hamarabb senkit nem eresztettek, viszont pontosan érkezve
tapasztalhattuk, kifejezetten gördülékeny volt a dolog, nem kígyóztak hatalmas
sorok az utcán. Részben az időjárás okozta, részben a beeresztő részleg
szervezettsége – ami dicséretet érdemelne, korábban voltak itt azért gondok.
Igaz, a nagy tömeg is később érkezett, feltehetően nem kapkodtak az emberek,
vagy nem tudtak hamarabb érkezni. Indításnak egy jó pont.
Lustaságból eredően aznap délután folyamán néztem utána
egyáltalán a szükséges infoknak (kapunyitás, vendégzenekarok), s derült ki
számomra, hogy előbb két másik bandát is láthatunk, elsőként volt a Magor. Őket
korábban elméletileg láttam-hallottam már, de igencsak haloványak erről
emlékeim. Itt viszont produkáltak olyat, hogy maradandóbb legyen. Attól
függetlenül, hogy szoros időrendben mentek a fellépések, a nekik járó időben
kitettek rendesen magukért és a közönségért egyaránt. Itt pedig még egyharmadig
ha volt telített a terem. Fogjuk rá. A srácok pedig kiálltak, s kaptunk egy jó
adag erős thrash mutatványt. komolyan mondom, rosszabbra számítottam, ez
viszont elég meggyőző volt. Hol hangulatos, hol erős, végig élvezhető.
Metal-fitnessre kiválóan alkalmas, elsősorban a nyakizmok és villázó kezek
erősítésére. Egyetlen nóta címét sikerült jegyezni menet közben, ez pedig a
’Rejts el magadban’. El is mondták röviden a dal lényegét, miszerint ahogy
öregszik az ember, úgy éli meg, hogy szép lassan hullanak ki mellőle barátai,
ismerősei, szerettei. Szóljon ez a dal értük. Mert akit szívünkben megőrzünk,
az örökké él. Le a kalappal előttük, megérdemelten szerepeltek aznap, azon a
színpadon. Bebizonyították, igenis képesek jó produkcióval kiállni, s szerintem
nem én vagyok az egyedüli, akinek kellemes meglepetést okoztak. Tartsák meg jó
szokásukat, folytassák hasonlóképp!
Következő zenekarról sokáig nem lehetett hallani, a magyar
underground ill. thrash részleg egyik ismert alakjai voltak, majd eltűntek, s
tavaly visszatértek. Nem viszik túlzásba
a szereplést, de mondhatni újra aktívak, ők pedig a Bedlam (vagy The
Bedlam, kinek hogy helyes). Hallottam már róluk, de a nevükön túl szinte
semmit, így az újdonság erejével hatottak. Alapjában véve thrash banda,
viszonylag könnyenbefogadható zenei világgal, sajátos hangulatú kiállással.
Minőségileg nem igazán lehet beléjük kötni, a közönséget is hamar meggyőzték, a
30 körüliek közt pedig bizonyára akadt nem kevés rajongójuk is. Előkerültek a
régi dalok, újak egyaránt. Vegyes érzelmeket vált ki. Számomra is akadtak
élvezhető dalok, kifejezetten jól sikerültek, de akadt, ami kifejezetten
punnyasztó hatással bírt. Ezt embere válogatja, számomra kicsit egyhangú volt
az összkép, leszámítva azt a pár dalt. A fellépés második felében inkább
álmosodtam. Ki tudja, lehet többet kellene pihenni egy ilyen rendezvény előtt :) (Mielőtt bárki megkövezne vagy az
alkoholfogyasztásra hivatkozna – ha bulizni indul az ember, lehetséges. A többi
sajtós kollega igazolja, hogy esetünkben erről szó sem volt, főleg nem a szinte
üres pénztárcával az italárak viszonylatában).
S újra némi várakozás, nagyjából 20perc. Este, fél tíz körül
járt az idő, mikor megjelent a színpadon az a csapat, kire annyian vártak. Elég
kiállniuk, máris taps, ováció, ők pedig a berobbanás helyett, csak kisétálva
lazán rázendítettek, mondván ’Nem akarok semmit’ (Rock and rollnak hívott). De azért a folytatásban öntsünk tiszta vizet a
pohárba (Sovány vigasz), s már indul a tánc, mozognak az első sorok. Elég
körbenézni, előre, hátra, mindenütt csak ember és ember. Csupa vidám alak, egy
nagy hatalmas hálásan hangos tömeg. Erre nem számoltunk. Legalábbis ekkora
részvételi arányra. S hogy jól érezzék magukat, szinte megállás nélkül kapják a
következő nótát, mely szóljon csak mindenkinek ’Aki nem vak’. Ezen már szinte
végig tapsol a közönség. Ahogy felhangzott a ’Világ proletárjai’, már igazán
beindult a buli. De neked nem elég a buli, nem elég a tánc – ezt igaz is volt a
teremben tartózkodók nagy részére, akár lentről, akár a vIP-lelátóról
szemléltük. Rengetegen csápolnak, ugrálnak, vagy csak lazán mozgolódnak, első
sorokban pedig természetesen megy a pogo. Mert nem akarnak mást csak füstöt és
lábdobot. Meg Tankcsapdát, jó sokat :)
A dal végére futtballmeccsekkel versenybe szállhatna a
felhangzó ujjongás, kántálás. Pedig baj van, baj! Kinn szakad a hó, hideg van,
de egye fene, benn ez bennünket nem érint,érezzük csak jól magunkat, s
lehetőleg ne attól a hóeséstől, amiről a banda énekel. Igen, arról a kib.***ott
fehér hóesésről, amit máshol pornak hívnak… De akkor mitől legyen jó kedvem?
Itt szerintem nem kérdéses, többezres tömegben nem látok olyat, ki fintorogva
állna. Ha kell, vehetsz inni, s megannyi jó arc, megannyi jó csaj, köztük egy
pl a nyakamban, a zene pedig magáért beszél. Kérem szépen, itt buli van, még
mindig. Egy kis pihentetésnek előkerülnek a Lopott könyvek, s ha túl mély
hangvételűnek találnád a dalt, azért ne menj a Dunának, hanem ahogy Lukács mondja,
menj messzebbre. Például a tengeren túlre. Igen, Rioba! A nép erre ismét
beindult, pedig azt mondom, állj! De hiába :)
Nem lemezbemutató buliról van szó, de az új lemez kapcsán
javallott előadni az új szerzeményekből is párat, a buli vége felé közeledve
így kívánva nekünk Minden jót. Persze
mindenki túl jól érzi magát a távozáshoz, ekkor már nem számít más, mint hogy
kib***ott jó helyen legyek/legyenek, ahogy hangzik ez el fentről is, na melyik
dal, melyik? Rock a nevem! És még egy Kicsikét. Még egy kicsikét. A dal adja
magát, a leállós részt kihasználva Laci kihasználva megjegyzi, hogy több ezren
ennyi különbözőt énekelni nem semmi, majdnem olyan mint lagziban éjjel kettőkor
a násznép. De gyorsan rendbe szedik a sorokat, s haladunk tovább. Saját
helyzetemben (s a jelenlegi sajnálatos gazdasági helyzetben ezzel nem vagyok
egyedül) bár igaz lenne amit ezután énekelt: tudok egy munkát……
Megállás nélkül még, még a slágerek, mintha soha véget nem
érő folyamban érkeznének, Ez az a ház, üdvözöl a pokol, ha bírod még, akkor
pedig ülj ide mellém, valamit mondok, szomjas vagy látom… És ismerjük el, ahogy
megmondták 18éve is, ma sincs másképp, még mindig az élet a legjobb méreg!
Ezzel pedig záróra, több, mint két órányi tömény Tankcsapda-élmény után ideje
kivonulni, el tovább szórakozni, kocsmázni, vagy haza, megemészteni az est
történéseit. el lehet gondolkozni, vajon ezek a srácok mégis hogy érték el ezt?
Többezres közönség, az időjárás és anyagi gondok ellenére is tele csarnok,
ráadásul igen széles korosztály képviseltette magát. Ezen felül még ha meg is
oszlik, ki mit szeret tőlük, ki mióta ismeri, vagy melyik korszak ragadta meg
leginkább, elég egy ilyen koncertet átélni: teljesen mindegy, 20éves vagy pár
hónapos dalt tolnak, a közönség hálás. És vannak azok a pillanatok, amit
fentről nézve gyönyörű volt látni: amikor az a tömeg, mely miattuk gyűlt össze,
egy ritmusban, szinte kivétel nélkül mindenki a zenekarnak tapsol. Ez látvány,
élmény. Egy olyan magyar rockbanda, mely több régi nagyhoz hasonlóan
megmutatta, hogy ’vidékről’ indulva (sőt, ők a mai napig ott élnek) is lehet
valaki sikeres, népszerű. Vagy akár a leginkább sikeres. Sokan irigyek erre,
fújhatnak rájuk akár. Nem ezen múlik. Ők is meg kellett dolgozzanak a
sikerükért, s mostanra ért be igazán az a gyümölcs. Csak így tovább, ez az este
is megmarad az igazán jó élmények között!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése