Nagy örömömre szolgált, mikor is a
Nimfonia és a Masterpiece zenekarok meghívására végigkísérhettem őket októberi
miniturnéjuk 4 állomásán. Ráadásul Erdélyen, ahova egyébként is szerettem volna
eljutni. 4 városba látogattunk el, Nagyvárad, Arad, Székelyudvarhely és
Kolozsvár szerepelt a palettán. A négy városba látogatással szép nagy kört
tettünk, mindenhol más és más közönség, de nyíltan állíthatom, hogy négy
fergeteges hangulatú bulit élhettünk át. Mindenütt hálás közönség, jó hangulat,
mindannyian örömteli perceket élhettünk át, s elégedetten távozhattunk. Ezt a
turnét kár lett volna kihagyni, s élőben is megtapasztalhattam, az erdélyi
közönség és vendéglátás mennyire különbözik a hazaitól. Komolyan mondom, kevés
volt ez a négy nap, menni kellene vissza....
1.nap: Nagyvárad, Blue Monday
Mit ne mondjak, elég hosszú út vezetett Budapestről
Nagyváradra, hiába igyekeztünk időben indulni, csak este érkeztünk meg, a Nimfonia zenekarral, de olyan szinten este,
hogy már beállásra se volt idő. Blue
Monday névre keresztelt kellemes kis klub várt ránk, mely méretre a kisebbek
közé sorolható (max. 2-300fő), viszont minőségi hely. Igazán megfelelő bulizni
és kicsit lazulni, kikapcsolódni is. A táncolni vágyóknak jutott hely lenn, a
nyugisabbaknak pedig a galérián, akár a bőrkanapékkal telített ülő részen. Első
pozitív meglepetés már a bepakolás után érkezett, mikor is a tulajdonos vitt bennünket
egy közeli kis étterembe vacsorára. Mit ne mondjak, ilyet igencsak ritkán
tapasztalni. Ettünk, ittunk (nekem az utóbbiból sikerült kicsit többet a
kelleténél :P ), s vissza a klubba, hogy kezdődhessen a buli. Nem kapkodták el, kb. 10 óra magasságában lépett színpadra a
Masterpiece. Az érdekes volt, hogy fértek el, olyan kicsit helyen, mögöttük a
hangosító is, és még én is odamásztam az elején fotózni :) De végeredményben
megoldották, a közönség hamar gyűlt eléjük, a galéria korlátjánál is végig emberek
voltak- pedig nem is volt tele a hely! De mint tudjuk, nem a mennyiség, hanem a
minőség számít. Az pedig jutott bőven mindkét oldalról.
A Masterpiece produkciója az első számtól az utolsóig
hibátlan volt, sorra jöttek a Metallica ismert slágerei (pl. Fade to Black,
Master of puppets,Until it sleeps, Harvester of sorrowSeek and Destroy, Whiskey
int he jar, stb) , olyan minőségben,ha csukott szemmel hallgatod, több ponton
elhinnéd, hogy az eredetit hallod. Igen, a srácok megtanulták rendesen ezeket a
dalokat játszani. De érdemesebb a színpadra figyelni, mert amit ott leművelnek,
az is kifejezetten a hangulatot fokozza, senki sem tétlenkedik, mikor melyik
tag kezd figurázni, jól összeállt
koreográfiáról beszélünk, bár odafigyelve észlelni, hogy ez nem betanult, hanem
egyszerűen csak ennyire összeszoktak,
hogy ez így működik. Mindegyikük nagyszerű zenész. A mikrofonnál pedig
Andy Ghost, aki az Altar énekese egyben, aki ismeri azt a munkásságát, nem kell
különösebben bemutatni, mennyire jó frontember.
Ez egy igazán jó banda, ha többet jönnének Magyarországra is, a
Magnetica vetélytársra lelne, az garantált. (Aki esetleg látta a
Masterpiece-t Crazy Mamában egy héttel
korábban, az vélhetően észlelte ugyanezt…)
A turnén megegyezés szerint
ők kezdtek, s következett utánuk a Nimfonia, mely igazából saját
számaival készül a jövőre tekintve, de ezen állomásokon a Nirvana munkássága
előtt rótták le tiszteletüket. Nem is akárhogy. Nekem már volt szerencsém látni
őket próbán, így tudtam mire lehet számítani, majd október utolsó előtti
hetében négy hazai klubban bizonyíthatták, mennyire hiteles produkcióval tudnak
előállni. Sajnálatos módon ezen bulikról szinte semmi visszajelzést nem
találtam, csak annyit tudnék elmondani, amit a két zenekar mesélt, valamint a budapesti
koncerten jelen voltam én is, s láthattam élesben hogy mutat. A nagyváradi
közönséget is megfogták, koncert után igazán jó hangulatban pakoltak, élvezték
a bulit. Ahogy a közönség is, s ugyebár a zenekar számára az igazi eredmény, ha
a közönséget be tudják indítani, s jó hangulatot alakítanak ki. Sajnos erről az
estéről elég halovány emlékeim vannak, igaz a setlistet nagyjából tudom, s hogy
melyik dal hogy szól általuk, mi történik a színpadon, csak az addigra belém
töltött pálinka és vodka valamint sör elegye, valamint a hosszú út okozta
fáradtság megtette hatását, s a végére jót szundikáltam az egyik bőrkanapén,
senki nem ébresztett… pedig meg kellett volna néznem. Ha valaki jelen volt ezen
az állomáson, várom véleményét, személy szerint csak annyit tudok, hogy itt is
osztatlan sikert arattak. Hogy miért is? Nem véletlen ajánlgattam őket akinek
csak lehetett, mert ennyire hiteles tribute-előadást még életemben nem láttam.
Habár a Nirvana dalai zeneileg nem őrülten nehéz alkotások, de pl. Kurt Cobainhez
hasonlóképp énekelni, azt a hanglejtést és előadásmódot produkálni
teljesítmény. S az egész zenekart
összehangolni , hibátlanul letolni a dalokat, azért kihívás. Volt már
szerencsém más bandához, aki Nirvanával próbálkozott, de őszintén szólva ettől
messze elmaradnak. Amint meglesz valamennyi használható videofelvételem a
turnéról, közzéteszem, csak hogy lássátok, miről beszélek.
S a bandák fiatalos lendületét igazolva, számunkra nem ért
itt véget az este, a szállásra bejelentkezvén még éjszakába nyúlóan házibuli az
egyik szobában, ahol kivétel nélkül mindegyikünk jelen, s ment tovább a jó
hangulatú este, míg ki nem dőltünk. Élni
tudni kell :)
2. nap: Arad, Taboo rock Club
Az útviszonyoknak köszönhetően a kb. 200km-es út időben
hosszabbra sikeredett a tervezettnél, de sikeresen megérkeztünk a késő délutáni
órákban Aradra, még éppen világosban. Így volt szerencsém kicsit szemlélni a
várost, igaz csak autóból (valamint másnap egy kicsit, mikor reggelizni
indultunk, de ez egy más történet). Patinás épületek, szűk és forgalmas utcák
(akárcsak Budapest belvárosa, lásd V. és
VII. kerület többek közt), kicsit se feltűnő, hogy ez bizony magyar város volt
valaha. A legfeltűnőbb különbség, hogy román rendszámú autók közlekednek, román
felirat mindenütt, és magyar szót nem igazán hallani, na meg szinte semmi
közlekedési lámpa. Egyébként fel se tűnne, hogy más ország.
Az itteni klubtulajdonos már a szálló előtt várt bennünket,
hogy elvezessen a szórakozóhelyére, nevezetesen a Taboo Rock Clubba, ami
nagyjából a város szélén, a strand területén helyezkedik el. Átvonultunk hát,
bepakolni, s hogy a bandák időben végezzenek a beállással. Első sorban
megjegyezném, a tulajdonos egy korban 45-50év köztinek tűnő férfi, ha
emlékezetem nem csal, Borik néven ismert. S kulturált megjelenése mellett
látszik, hogy ő is a rockzene elkötelezettje, s lelkes támogatója, mindamellett
kifejezetten kedves, és láthatóan örül, hogy nála lép fel a két zenekar. A
helyre belépve jött első döbbenetünk, legalábbis a bejárat utáni kis folyosón
áthaladva, a kör alakú terembe érve. Arra mi sem számoltunk, hogy egy ilyen
komoly helyre érkezünk. Körben az ülőhelyek, a terem közepén egy nagy bárpult,
mely körbejárható – azaz bőven el lehet férni ott is, azzal szemben egy kisebb
színpad (mint megtudtuk, a z elsősorban a hétvégi rock-sztriptíz céljából), a
falakon ismert bandák képei, s nem poszter, nem zászló, hanem molinó
formájában. A bejárattal szemben pedig a zenekari színpad. Elég nagy ahhoz,
hogy 5-6 fős bandák is elférjenek rajta. Ami pedig igazán fontos még, a
hangosítás, jelen esetben le a kalappal, ez profi cucc volt, tényleg jól szólt.
S színpadi világításban sem volt hiány, nem mondom, hogy őrült sok, de a hely
méreteihez képest bőven elég és mutatós. Vélhetően az egyik legjobb rock-klub
Románia szerte. Azt nem tudtuk igazán, mennyi emberre lehet számítani, de abban
biztosak lehettünk, hogy itt garantáltan jó buli lesz.
A vacsora ezúttal sem maradt el, a vendég az vendég, nem
panaszkodhatunk az ellátásra. Probléma csak akkor akadt, mikor indultunk
vissza, hogy még kezdés előtt benn legyünk. Ugyanis a strand bejáratánál
ácsorgó biztonsági mindenképp belépőt akart fizettetni velünk, mondván, a
strand területére való belépésért mindenkinek fizetni kell, s hiába mondtuk
neki kik vagyunk, őt nem érdekelte, azt tette, amit mondtak neki. Némi vita,
telefonálás az illetékeseknek, de csak bejutottunk. Elég morbid lett volna
azért fizetni, hogy a zenekarok bejussanak fellépni…. Ezek után még a klub
tulajdonosa kért elnézést, pedig igazán nem ő tehetett erről. Azon túl még egy
nagyon korrekt dolgot tapasztaltunk: ugyebár csak meginna az ember 1-2 sört
(meg mikor mennyit), s mikor kikértük italainkat, becsületesen leszámoltuk a
fizetendő összeget, mire a pultos közölte, hogy a ház ajándéka, nem kell
fizetnünk. S ez ment egész este. Ez már szinte hihetetlen volt számomra, de
igen, ilyen is létezik.
Este tíz felé járt az idő, mikor ideje volt kezdeni, s a
Masterpiece csapott a lovak, akarom mondani a húrok közé. Hangzás pöpec, előadásmód hibátlan, adjuk
hozzá az eljátszott Metallica dalok ismertségét, a siker garantált. Aki előre
ment táncolni, csápolni, az ott is tartózkodott az első számtól az utolsóig,
nagy részük együtt énekelt a bandával, többen fényképezni kezdtek, vagy épp
felvenni próbálták a műsort- nem volt érdektelenség, s ülő embert se nagyon
lehetett látni. Igen, egy buli ilyen kellene legyen, szemmel láthatóan itt is
hálás közönséget fogott ki a csapat, s nem fotelrockereket. Az egyik legnagyobb
sikernek talán a Symphony of destruction bizonyult, mely az énekes, Andy egyik
nagy kedvence egyben, s ehhez mérten szerintem tökéletesen adják elő, a
közönség másik nagy kedvence pedig a Master of puppets volt, melyre igazán
beindultak. De nehéz ennyire kiemelni, mi mennyire vált be, mert tényleg
hatalmas volt végig, sikeresen bemelegítették, sőt, megmozgatták a népet.
Ezt követően állt ki a Nimfonia, s csendült fel a kezdő
nóta, Come as you are…. Valamennyire megcsappant a csápoló-táncoló emberek
száma, de vegyük figyelembe, ez eleve egy lassabb dal, s itt szemmel láthatóan
a Metallica rajongók voltak többségben. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne
sikerült volna így is jó bulit csapni. Kellett még pár sláger, szépen kúsztak
vissza emberek a színpad elé, no meg az előadásmód. Mint már említettem,
tényleg nagyon jól szólalt meg, s olyan szinten visszaadja az eredetit, hogy ha
nem látod, észre sem veszed talán, hogy ez egy másik csapat. Alakult itt is a
hangulat, s mire az utolsó dal lement, már erősen látszott, a visszatapsot ők
sem ússzák meg, s kell még egy dal, ami természetesen a legismertebb,
legkedveltebb, s a Nirvana talán leginkább buliba illő dala, a Smells like teen
spirit. Erre aztán igazán beindultak az emberek, volt tombolás elöl, a zenekar
pedig nyugodt szívvel zárhatta fellépését: itt is elérték azt, amit szerettek
volna: úgy játszani, hogy ’leszálljon a közönség feje’. Sikerült, teljes
mértékben.
Viszont az előző este tapasztalataiból kiindulva még
időztünk benn kicsit, hogy száradjanak, senkinek nem hiányzik egy megfázás, így
is akadt ezzel elég problémájuk. Így hát maradt még a barátkozás a jelen
lévőkkel, külön örömömre szolgált, hogy itt is akadt magyar ember bőven,
akikkel jót beszélgethettem a végén. No meg rock-diszkó, s erre sem lehetett
panaszkodni, kifejezetten jó zenei választékkal rendelkeztek, Andy és Nimród
számára pedig ’tisztelegtek’ kicsit, s egy Altar dal is lement (ugyanis ők
játszanak abban a bandában is). Igazán kellemes este volt, csupa jó élménnyel
távozhattunk innen is. S ha valaki Aradon vagy környékén jár, s bulizni
szeretne, merem javasolni, ebbe látogasson el, garantáltan nem jár rosszul.
3.nap: Székelyudvarhely, Thunder Rock Klub
Sokan meséltek már Erdély szépségéről, s be kell valljam,
kíváncsi voltam, milyen is az, miről annyit meséltek. Aradról indulva 400km
utazás várt ránk, hogy eljussunk Székelyudvarhelyre. Ez nagyjából 8 óránkba
tellett, volt idő pihenni is, az autóból bámészkodni is. Jobbára tényleg szép
tájon haladtunk át, legalábbis aki szereti a hegyvidéket, annak teszik a
látvány, főleg ahogy egyre közeledünk Székelyföldre, úgy lesz egyre szebb. A
fáradtság sem okozott különösebb gondot, alvás helyett a tájban gyönyörködni,
lehetőség szerint fotózni érdekesebb volt, aludni lehet máskor is! Az út
egyetlen rossz pontja az úgynevezett ’halálváros’. Közvetlen egy kombinát
mellett helyezkedik el, melynek hatalmas kéményeiből kiáradt füst és korom
miatt nem csak hogy a város komor és szürke árnyalatú, befeketedtek a fák, a
tetők, s rengetegen szenvednek rákban. Elég szomorú, sajnos ilyen ez a világ….
Mire Segesvárra értünk, besötétedett, így az ott található
Drakula-várból se láttunk szinte semmit, csak eg y egy épület a hegyen,
kivilágítatlanul (s közben hallottam egy olyan verziót, hogy valójában az
igazinak csak a romjai találhatók meg a hegyekben, amit pedig sokan ennek
ismernek, s a városból könnyen elérhető, az kicsit más, s lett kialakítva végül
turistalátványosságnak). Ide már nem volt messze a város, hova tartottunk, de
mégis időbe tellett, rettenetes utakon kellett megtegyük a hátralévő 25km-t.
Jobbára egy sávnyi aszfalt, az is csupa kátyú, de még csak javítva sincs. Mint
megtudtuk, ez még csak nem is a román kormány hibája, hanem sokkal inkább az
ottani magyar politikusoké. Őszintén szólva, így még szégyenletesebb az egész,
s hogy ilyen állapotok uralkodjanak.
Végül szerencsésen, különösebb problémák nélkül érkeztünk
meg Székelyudvarhelyre, a klubot vezető Zotya jött elénk, hogy megmutassa
szállásunk. Gyors pakolás, és irány a klub, hogy ott készüljünk tovább az
estére. Beszerelés, beállás, vacsora (itt is kaptuk!), majd várjuk a
közönséget. A hely tekintetében annyit elmondanék, igazán hangulatos,
rock-klubnak pedig kiváló a kialakítása. A rácsokkal leválasztott tánctér, a
színpadon a dobos is egy ketrecben foglal helyet, keverőpult magasban, hova
lépcső vezet fel- az egésznek van egy hatása, jó kis zúzós bulikat lehet itt
rendezni. A vendéglátás itt is kiváló, sőt! Első körben vacsora után egy láda
sört csaptak a zenekaroknak, mondván, ez a minimum szerintük. S végül még a
pálinkakóstoló sem maradt el. S addig nem volt róla tudomásom, hogy mily
egyszerű lesz találkoznom azzal, kivel megbeszéltem, ugyanis ott derült ki,
hogy jelenleg a helyet segíti, a rocközön tagjai közül egy igazán jó fej
emberke, Kszl, azaz Szilárd. S ahogy azt előre lebeszéltük, még buli előtt nem
maradt el, hogy egy sör mellett leüljünk beszélgetni kicsit- s folytattuk ezt
később, mikor munka közben pihent kicsit :)
Az igazat megvallva kicsit többen is jöhettek volna, főleg
hogy mindössze 6LEI (új román Lei!) volt a belépő, ami helyi viszonyokban
mindössze két sör ára, míg pl. Váradon jó ha egyet kaptunk annyiért, s kb a
duplája belépő is volt a többi helyen. Persze nem azt mondom, hogy pangott a
hely, de egész jól elfértünk, hely befogadóképességének nagyjából fele- kétharmada közé saccolom az
összegyűltek mennyiségét. Na de amilyen hangulat alakult itt ki, az viszont
ütött minden eddigit! Ezek a fiatalok tudnak bulizni, a felől kétség a
tapasztaltak alapján. Mind a Masterpiece-t, mind a Nimfonia-t imádták, volt
mozgás a táncteremben, nem is kicsit! A setlist az elmúlt két naphoz hasonlóan
maradt ugyanaz, nem kívánom újra felsorolni, elég megemlíteni, a bandák itt is produkálták
azt, mit elvárnánk tőlük, fergeteges bulit csaptak, s érezhették a közönség
örömét és háláját. Mindkét bandát visszahívták a színpadra, de itt voltak oly
telhetetlenek, a másodikként játszó Nimfoniát a visszatpasolásra játszott záró
dal, a ’Smells like teen spirit’ után se akarták engedni, így újra felcsendült
a ’Rape me’, okozva ezzel mindenkinek ismét nagy örömet.
Zotya,a klubot
irányító srác pedig rögtön tett róla, hogy ne menjenek még az emberek, hanem
érezzék jól magukat, a koncertek után gyorsan zenét indított, s nagyon is
tudta, mit kell válogatni, a tánctéren maradtak még emberek tombolni egy jót.
Komolyan mondom, talán ez volt a legjobb a négy állomás közül, ha az összképet
tekintjük. Igaz, nem szállodában aludtunk, nem hatalmas klubban voltunk,
viszont az emberek viselkedése, a buli hangulata, a hely atmoszférája olyan
összképet nyújtott, hogy itt kifejezetten jól érezhette magát az ember.
Részemről sikerült ezt olyan szinten, hogy valamikor hajnal 5 tájékán távoztam
aludni, mikor már rajtam kívül vendég se volt, s zárni kellett a klubot. Ebből
a városból nem rohantunk, reggel kényelmesen megkávéztunk, majd átmentünk egy
Jungle nevezetű helyre reggelizni, láttunk egy kicsit a helyből is. S elsőre
fura, hogy ha úgy vesszük, hivatalosan Románia, de ez valóban a székelyek
területe, ahol még a román is jól beszél magyarul, s a városban is kb minden
magyarul van kiírva, s olyan szinten barátságosak az emberek, hogy jobban
érezhettük magunkat, mint sok esetben itthon. Amint lehetőségem nyílik,
garantált, hogy ide visszalátogatok, kicsit hosszabb időre is, s nem csak a
buli kedvéért. Ez tényleg egy gyönyörű hely!
4. nap: Kolozsvár, Roland Gaross
A turné zárónapja tartogatott még meglepetéseket, többet is,
mint vártam volna. A Masterpiece tagjai ezen városban élnek, az öt tagból
egyébként négyen magyarok, de ott ismerik őket, mondhatni, a helyi
sztárzenekar. Másfelől aki nem ismeri a helyet (ugyebár nem mindennapos dolog
hogy oda utazzunk), a Szamos konkrétan átfolyik a városon, de úgy, hogy teljesen
körbe van építve, s mivel itt még viszonylag kicsi a folyó, nincs ártere sem. A
klub pedig, ahova érkeztünk a bandákkal, a folyó partján található, nyári
időszakban igazán kellemes hangulat lehet kiülni a folyóra néző teraszára,
melynek egyetlen hátránya lehet viszont emellett az áramlás zaja. Belül viszont
kellemes hely, s elég tágas- ahhoz képest, hogy többen azt mondták, nincs a
városban egy igazán nagy hely bulizni, azért szépen el lehet ott férni. Az utca
szintjéhez mérve inkább pincehelység lenne, a nyugodtabb szórakozásra vágyóknak
van kialakítva elég ülőhely a külső felében, a bejárattal szemben, balra
fordulva viszont a koncertterembe jutunk, mely alkalmas ránézésre kb. 100-150
fő befogadására. S még a teremből nyílik egy rész, mely további ülőhelyekkel
rendelkezik, jelen esetben a backstage szerepét is az töltötte be, oda kaptunk
külön, a számunkra lefoglalt helyet, az érkező fiatalok nem túl nagy örömére,
hiszen sokan pályáztak a kényelmes kanapékra, ahonnan a zenét is hallani.
Itt már Masterpiece kellett megoldja a hangosítást,
mondhatom, gond nélkül, hiszen az egyik tag, Nimród ezzel foglalkozik, ebből
eredően garantáltan jó felszerelést tudtak hozni. Valamint színpadi fény se
volt túl sok, viszont itt ismét beállították a dobok mellé a magyarországi
állomásokon is használt lámpáikat, mely különböző színekkel s mintákkal adott
többletlátványt a zenekarok színpadi produkciójához. Még messze voltunk a
kezdéstől, mikor már gyűltek az ifjak- igen, ahol sok oktatási intézmény van,
fiatalból is sokkal több, s persze sokuk szeretne szórakozni, szombat este meg
főleg. Este fél tízkor már kezdtek türelmetlenkedni, de a Masterpiece még nem
állt teljesen készen, kicsivel tíz után viszont elindították a bulit. Eddigre
összegyűltek bent annyian, hogy a tagok a színpadig alig tudtak eljutni, mi
pedig jobbára az oldalsó teremből figyeltük az eseményeket, mert egyszerűen nem
fértünk ki a közönség soraiba.
A koncertterem teljes mértékben megtelt, s ahogy felcsendült
az első nóta, erőteljes mozgolódásba kezdtek az ifjak, perceken belül hatalmas
pogó alakult ki az első sorokban, az energiával teli ifjak tomboltak, de olyan
szinten, amit itthon legfeljebb a nagyszínpados koncerteken tapasztaltam eddig.
Fáradhatatlanok voltak, s mivel a csapat a város egyik legismertebb és
legkedveltebb bandája, ráadásul Metallicát játszik, amire valóban lehet
bulizni, valódi koncertélményt nyújtott. A színpadon épp hogy elfért a banda,
de megoldották, itt sem maradtak el a figurák, mikor melyikük állt előrébb,
hogy még hergelje a közönséget, öröm volt látni amit leművelnek ott ’fenn’, és
az ifjak ’lenn’. Nehéz lenne megmondani, a végére melyik oldal fáradt el
jobban, de végeredményben annyit lehet mondani, iszonyat jó hangulat alakult ki
a teremben. Ahogy megszólalt a Master of puppets, a Seek and Destroy, vagy a
Creeping death, szó szerint megőrült a közönség, s csupa vidáman csápoló ill. a
tempós részeknél elég nagy körben pogózó embert lehetett látni. A tervezettnél
kicsit hosszabb is lett a műsor, annyira nem akarták elengedni a zenekart. Van
aki nagyon ellene van a tribute bandáknak, nem érti hogy mire jó, de úgy vélem,
ha valaki így tud kiállni, mint a Masterpiece és ilyet bulit csapni, akkor
miért ne? Úgy látom, van erre igény, s mivel az eredetit látni ritkábban lehet,
ráadásul nem mindenki tudja megfizetni, ily formában kárpótolva érezhetik
magukat. Ezen öt kolozsvári srác révén legalábbis garantált.
S persze az est még nem ért véget, a Nimfonia csak ezután
következett, mondanom sem kell, a terem még mindig tele, kíváncsiak várták az
egybegyűltek, milyen a menü további része. Nem kellett nagyon győzködni őket,
kezdődött az első dal: Come as you are. S hiába a nagy hangerő, ahogy Zozó
elkezdett énekelni, olyasmit tapasztalhattam meg, amit a Diesel-klubos
budapesti Amorphis koncertről hallottam (azaz olvastam), hogy a közönség
hangosabban szólt. Pedig itt nagy valószínűséggel kevesebben voltak, legfeljebb
150en, s azzal tele a terem, de mégis sikerült nekik. A zenekar is csak nézett,
de egy pillanatra se estek ki a ritmusból, viszont örültek, hogy elérték itt
is, sőt, a turné alatt leginkább itt, amit akartak, ők is hatalmas bulit
csaphattak. Az éneklés később alábbhagyott, de a közönség lelkesedése még nem,
továbbra is ott csápoltak, mozgolódtak, a dalok tempójától függő
intenzivitással. Személy szerint egy mukkot nem értettem a konferálásból, mivel
románul nem tudok, az énekes, Zozó pedig a vegyes közönséghez igazodva inkább ezt
a módját választotta, egyedüli, ami látvány alapján érthető volt, mikor a
pálinkával kapcsolatosan poénkodott, az ifjak pedig jókat nevettek.
Hogy végül mennyire sikerült jól az est? A csapat
rendíthetetlenül letolta koncertjét, a közönség tagadhatatlanul élvezte végig.
A színpadi kiállás még inkább rátett, míg Pisti a doboknál végig felhőtlen
hangulatban ütötte a bőrt, mosolygott, örült, a basszeros, Peták vidáman,
önfeledten mozgolódott pengetés közben, látszott, mennyire elkapta az ütemet, Zozó pedig szándékosan dülöngélt, botladozott
időnként, s néha földre rogyva folytatta. Mindezt mint mindegyik buli alatt,
megoldották most is úgy, hogy hibátlan legyen a produkció. Mondanom sem kell,
őket is alig akarták elengedni, mikor a gerjesztett gitárt a színpadon hagyva
elvonultak, túlkiabálni már nem tudtak az ifjak, csak értetlen fejjel álltak,
majd elkezdtek integetni a ’backstage’ felé, hogy ők még buliznának, szóljon
még zene. Még két dal, s koncert vége, de még ekkor is telhetetlenkedtek
többen, nagyon élvezhették a koncertet :)
Napközben még azon aggódtak, minden rendben lesz-e a
hanggal, mivel mindkét énekes megfázott kissé, és minden nap azzal telt, hogy
szedték a gyógyszereket, koncert előtt pedig gőzöltek. Szerencsére különösebb
gond nem volt, s fergetegesre sikerült az este, a kolozsvári pedig különösen
jól, tekintve mennyien összegyűltek. Másnap már román fórumon olvashattuk egy
számunkra ismeretlen lány beszámolóját, aki így vélekedett (igyekszem szavaihoz
hűen idézni, ahogy nekem is fordították):
A koncert Metallica-tribute része nagyon tetszett neki, gimnazista
éveire emlékeztette, a Masterpiece előadásában pedig kifogástalan volt. A
Nirvana is nagy kedvencei közé tartozik, de ilyennel még nem találkozott. Mivel
azt a zenét hitelesen előadni nem könnyű, Kurt Cobain énekstílusát, s
hangját visszaadni, de ezen az estén ami
hallott a Nimfonia révén, olyan volt számára, mint amikor az ’anyazenekar’
felvételeit hallgatta. Mondhatni élőben hallotta a Nirvana-t. S igaza van,
ilyet tényleg ritkán látni, ő kifogta, jól választott bulit. S mindenki más,
aki ellátogatott valamelyik állomásra, ugyanis nagy valószínűséggel több ilyet
nem fognak látni, legalábbis a Nimfonia a jövőben saját dalait kívánja
játszani, nem tribute-ként akar eredményes lenni (ami pedig zenei múltjukat
illeti: Bloom, Drakkon, Garden of Eden tagjai közt voltak fellelhetőek az
elmúlt 20évben, nem ma kezdték a pályát…). Le a kalappal előttük, valóban
elismerésre méltó amit leműveltek négy nap alatt. Hasonlóképp dicséret a
Masterpiece számára is, ők se kispályásak, hiszen mindannyian gyakorlott
zenészek (Altar, Voices of Silence, Bloom, CUG, Outline), viszont ezen
Metallica tribute-formációjukhoz még lehet szerencsénk, csak javasolni tudom
mindenkinek, aki élben szeretné hallani a dalokat nem eredeti, de minőségi
előadásban. (De ajánlom figyelmetekbe a tagok többi csapatát is, ha valami
számotokra talán újat, de jót hallgatnátok)
Zárásképp azt mondhatom, nagyon kellemes négy nap volt,
gyönyörű helyeken, nagyszerű közönséggel és vendéglátással mindenütt. A
zenekarok több tiszteletet és megbecsülést kaptak, mint amire számítottak, s a
koncerteken kívüli idő is igazán jól telt. Jó társaság, a két csapat együtt
végig problémáktól mentesen, együtt viccelődve utazott, személy szerint pedig az
a minimum, hogy megköszönjem a meghívásukat, számomra is felejthetetlen élmény
volt ez. Majdnem olyan, mint amiről szól a ’Majdnem híres’ című film, csak itt
a balhék, botrányok elmaradtak, viszont az a fajta maradandó emlék, melyre
szívesen emlékezek vissza évek múltán is.
Masterpiece:
- Andy Ghost (Altar, ének)
- Nimrod (4motion, ex-Altar, gitár)
- Dr. V. (Voices of Silence, gitár)
- Liviu (CUG, basszgitár)
- Levi (Outline, dob)
Nimfonia:
- Zozó - ének, gitár (ex-Bloom,
ex-Drakkon, ex-Garden of Eden)
- Peták - basszgitár (ex-Bloom, ex-Garden of Eden)
- Pisti- dob (ex-Tran- Express)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése