Mi is a teendő, ha péntek éjjel bulizol és szombaton meló?
Ismét bulizni, már csak a szinten tartás végett is. Na meg csábító volt a
felhozatal, csalódást nem is okoztak. A Vörös Yukban jártam a Garden of Eden
invitálására, előttük szerencsénk volt látni-hallani a Damage néven szereplő
Depeche Mode tribute-bandát, valamint a megjelenésével is egyedi Dharma
zenekart, ami pedig terven kívüli meglepetésként ért, egy magyar, kifejezetten
csajokból álló rockbandát, kiknek neve Buttercup. Eredmény? Hatalmas buli, az
alvás pedig marad a következő délelőttre…
A kapunyitáshoz képest is majdnem korán érkeztünk, mert nem
akarództam hazamenni már melóból, mondván, utána nehéz lesz elindulni. Beérve a
Vörös Yukba sok egyebet nem tudtunk tenni, mint ücsörögni és sörözni, várva a
bandák érkezését, majd a buli kezdetét. Elsőként a Damage lépett színpadra,
kizárólag Depeche Mode számokat játszva, teljesen akusztikus felállással, a
billentyűs részeket pedig sampler segítségével játszották be. Enyhén metálosra
vették a figurát, az ötlet kifejezetten tetszett, de egyértelműen pozitívan
csak akkor tudnék nyilatkozni, ha nem keveredtek volna időnként a samplerek,
valamint nagyobb összhang lett volna, leginkább a Personal Jesus fájt, mert ott
nagyon szétesett a produkció. Lesz ez még jobb is, gyakorlat kérdése. Ami
ellensúlyozta az egészet, egyrészt az énekes zárlatos robot – gumiember
mozgásának keveréke, másrészt az a dögös lányzó, aki a basszgitár kezeléséért
volt felelős, egész ügyesen megoldva a feladatát. Végülis mind jól játszanak,
csak nem együtt még. Remélem hamarosan látok egy összehangoltabb produkciót,
mert egyébként tényleg tetszene a dolog, és nem leszek olyan mocsok, hogy
félidőben kivonuljak egy szabad ülőalkalmatosságba malátaalapú, alkoholtartalmú
energiabombát szürcsölgetni.
Második banda az a Dharma, akit legutóbb az Emergenza
tehetségkutató elődöntőjén nem láthattunk az énekesnő betegsége miatt, s csak
vártuk tovább, mennyire igaz, amit hallottunk a zenéről és a produkcióról.
Eljött az alkalom, nem is kellett csalódni. Zenéjük némi keleti-arab beütéssel
fűszerezett, kicsit goth, kicsit progresszív, dallamos, könnyen befogadható.
Mindez angol nyelven, s míg az oldalról letölthető verziókban kihallani, hogy
nem anyanyelvük, addig élőben már fel se tűnt ilyesmi, egyszerűen csak élvezni
kellett. A fellépés színvonalát csak emelte az énekesnő kiállása, aki ugyanis
hastáncos öltözékben jelent meg, egyes mozgáselemeket is alkalmazva, s ha
esetleg hibáztak is itt-ott, ügyesen elterelte a figyelmet. Persze nagy
valószínűséggel letörte kissé a férfinépet, mikor az egyik szám konferálásánál
megemlítette, hogy barátjának írta. De nem ezen múlik a minőség. Ettől még ugyanúgy
tetszett a produkció, remélhetőleg az Emergenza-sorozatban kapott új dátumon
már láthatjuk őket, ha ott nem, akkor pedig elkövetkező koncertjeiken, amiből
előreláthatólag lesz bőven idén.
S jött a végére az, kik miatt leginkább jelen voltunk. Garden
of Eden-t láttam már játszani, akkor is meg voltam elégedve, de mintha egyre
jobbak lennének. Egyetlen, ami aggodalomra adott okot, a láthatóan kis
színpadon hogy fognak elférni hatan, mikor a 4fős bandák se tudtak túlzottan
megmozdulni. Ehhez képest megoldották, gőzöm sincs hogyan sikerült, ami viszont
biztos, hogy az utóbbi időben egyik legjobb koncertjüket láthattuk, habár kis
színpad, relatív kis közönség, ők pedig kitettek magukért, bőségesen meghálálva
hogy eljöttünk. Persze időbeli korlátokba ütközve sok ráadást és extrákat nem
lehetett belevinni a dologba, ennek ellenére nagyon jó hangulatot sikerült
teremteniük, épp nem lapultam a korlátra az első sorban. S közben fotózzak is.
Míg Binci a kis hely miatt nem mozgott most túl sokat, csak énekelt nekünk,
addig mellette Horváth István volt az, aki rátett még a műsorra, egész idő
alatt pörgött, de nagyon. A másik szélen pedig egymás mellett épp hogy elfért,
de pengetett ügyesen Reman Péter és Debreczy Zoltán, utóbbitól kifejezetten a
szólója említésre méltó. De ez egy komplett banda, igazi összhangban így nem
elfelejtendő Kocsis Máté a dobok mögött, valamint Kisduda Árpi a billentyűknél.
Tagadhatatlanul a tavaly megjelent lemez dalaiból állt össze a setlist nagy
része, becsúsztatva pár korábbi slágert, de panaszra semmi ok, ez így
tökéletes. Már várom a következő koncertet, nagy színpaddal, nagy teremmel,
nagy hangosítással. Kétlem, hogy ott csalódni kellene.
Viszonylag korán értek véget a koncertek, de tegyük hozzá,
igazán jó hangulat uralta a Vörös Yuk teljes területét, majd valamivel később
észleltem az ideiglenesen szabad átjárást a Kék Yuk felé, így meglestem ott mi
folyik. Pont az, amiről eddig tudomásom se volt. Rock(metál?)banda, magyar, és
csupa csaj. Nem csak jól néztek ki, jól is játszottak. Jack Blacke- idézve a
Rocksulis szerepéből: ’This band rocks’. Mi pedig csodálkozva néztük, hogy
ilyen is van kis hazánkban. Persze nem vagyunk ellene. Mindössze az utolsó
másfél számot hallottam, utána vége, s illedelmesen kért a security
mindannyiunkat, fáradjunk át a Vörösbe, így gyorsan be a backstage-be váltani
pár szót a bandával, mégis kik ők, mik ők, s későbbiekben hallunk-e róluk. A
nevük Buttercup, nagyjából egy éve léteznek, előtte mindegyikük játszott más
bandákban, most pedig ez a felállás tűnik életképesnek, s még fogjuk látni
őket, de kétséges hogy valamelyik tehetségkutatón. Ezért is megérte eljönni.
Tehát, szombat este ne tessék folyton otthon punnyadni, mert nagy eséllyel
lemaradsz megint valamiről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése