Az előzetes tervek szerint egy rövid, laza kis estének
indult a péntek, ezzel ellentétben a zenekarok hozzáállása és a hálás közönség
jóvoltából sikerült ismét erősen az éjszakába nyúlni. Helyszín a Kék Yuk, ahol
ismét játszott a Garden of Eden, ezúttal a Moon, a Dharma és az Autumn Twilight
társaságában. Többé-kevésbé ismerve a bandákat, biztos voltam benne, hogy
csalódás nem fog érni, utólag pedig nagyon pozitív élményként könyvelhetem el
ezt a bulit is, annyi meglepetés ért, többek közt néhány, elsőre érdekesnek
vagy meglepőnek ható, de annál jobban sikerült újítás két fellépő részéről is.
A Moon-hoz volt már többször szerencsém, saját számaik
mellett sok esetben bőven játszottak Depeche Mode számokat is, valamennyire
saját szájízük szerint, viszont sosem kellett fintorogni rajta, hiszen jól
szólt, nem barmolták el, hanem pont úgy játszották minden alkalommal, hogy az a
közönség kedvére legyen. Ez az este viszont egy kicsit mást hozott, ugyanis a
feldolgozásokat elhagyták, s csak saját dalokkal álltak ki, legalábbis ez tűnt
fel elsőre, s így is maradt. Ellenben kifejezetten élvezhető volt, nekem
tetszett. Zenei szinten továbbra sem változtak, darkos beütésű, könnyen
emészthető dallamos rockhoz merném sorolni. Eltalálták azt az irányzatot, mely
fekszik nekik. Remélem így is marad, s lesz még hozzájuk szerencsénk a
közeljövőben. A közönség mit szólt hozzájuk? Igazából ekkor érkeztek,
gyülekeztek, a teremben érdeklődő tekintetek, valamint a bulira hangolódók
közeledtek az első sor irányába, szigorúan apró léptekkel. Ez a hátránya
elsőnek játszani. Viszont így hangulatot kelteni, kicsikarni egy kis tapsot, s
elérni hogy táncoljanak legalább páran, már eredmény. Mivel nem idegen banda a
Kék Yuk közönsége előtt, nagyon aggódniuk nem kellett. Arról pedig nem tehetnek,
hogy csak akkor kezd becsorogni a nép.
Az Autumn Twilight-ot csak most hallhattam először élőben
(idáig két lemezüket nyúztam otthon a lejátszóban, hangulattól függően), s
pontosan azt hozták, amire számítottam. A hang- és fényhatás egy kicsit a térbeli
utazásra emlékeztetett, mikor csak el kell engedd magad, s hagyni hogy sodorjon
a zene. Az instrumentális részek a leghatásosabbak, jól kidolgozott, összetett
és igazán fülbemászó dallamok, talán a pszihedelikus jelző illene rá a
legjobban. Egyszerre alkalmas otthoni hallgatásra, de egy laza bulira is
kifejezetten jó lehet, de csak abban az esetben, ha legalább annyira jelen van
a fény és a zene közti összhang, mint ahogy itt sikerült. Nagyjából fél terem
előtt játszottak, sajnálatos módon az egyik tagnak erősen időhöz kötött
programja volt, így nem nyújtották annyira, mint szerettük volna.
A tervezetthez képest már sikerült belenyúlni az éjszakába,
s még csak most következett a sokak kedvence, akik miatt leginkább
összegyűltek, a Garden of Eden. Mostanság mindig jelentkezik nálunk valami
probléma, ehhez képest elég kiállniuk a színpadra, s mintha nem is lett volna
gond, mert olyan nincs ám, hogy koncertet lemondani! A Deathstar-os bulin Binci
törött válla akadályozta a produkcióban, de kitett magáért, amennyire lehetett,
most pedig a gitárost, Pistit ütötte ki az influenza, nem is kicsit, ehhez
képest összekapta magát, eljött, s győzött a vírusok felett. Legalábbis a
produkció erejéig biztosan. A setlist jobbára bevált alapokon nyugodott, főként
a legutóbbi, „Mondd tovább” című album dalai közül válogattak, magyar és angol
nyelvűt egyaránt, a közönség nem kis örömére. Bár olyat még nem is láttam, hogy
ne keltenének jó hangulatot. Ezek a dalok nekem is nagyon bejöttek, de
próbáljuk objektívan nézni a dolgot, s nem azért kell dicsérnem, mert egyik
kedvencem, hanem mert tényleg jól játszanak. Azt is nyíltan megmondom, ha rossz
lenne, de ehhez nem volt még szerencsém, s ahogy elnézem, nem is lesz, szolgál
ez egyúttal a rajongók nagy örömére. S nem elég hogy ismét fergeteges bulit
nyomtak, ami önmagában is nagyon jó lett (s még sörért se nagyon ment ki az
ember, mert az ráér utána is), ismét újítottak, miután visszatapsolás nélkül
nem úszhatták meg, lezárásképp érkezett a meglepetés: az eddig gitárt nyúzó
Horváth István akusztikusra cserélt. Észrevételeim szerint szinte mindenkinek
újdonságként hatott a dolog, viszont a végeredmény önmagáért beszél. Nem csak
érdekes színfoltot vitt az addigi programba, hanem csak emelte a színvonalat.
Egyértelműen meg kellene tartani ezt a vonulatot, hiszen a közönség nagyon
komálta. Akár bővíteni is lehetne ezt egy-két dallal. Meglátjuk.
Ezzel még nincs vége, utolsónak következhetett a Dharma.
Hallhattuk már őket az utóbbi időben, ráadásul most a Road-al turnézhatnak, így
a pesti klubok után az ország több pontján is lesz alkalmunk látni őket. A
produkció továbbra is az idáig jól bevált dallistára épül, mindössze
konferálásból volt kevesebb. Ami még mindig nagyon ütős, amennyire kiemelik a
basszgitárt, tisztán hallani minden egyes pengetést. Ehhez tegyük csak hozzá a
dobot, az egy gitárra íródott hangzatos témákat, tovább javul a megítélés. Az
ének pedig egyrészt jó, másrészt érdekes. Hallottam olyat is, hogy nagyon ugrál
a hangmagasság, számomra pedig azt a hatást kelti, mint amikor jellegzetesen ír
énekesnőt hallok (hallgasd csak meg miként teszi azt Dolores
O’Riordan/Cranberries, vagy éppen a Corrs). Ettől lesznek egyediek, nem tudnék
még egy olyan hazai bandát, aki ezt tudná nyújtani. Egyszerre kellemes,
dallamos, mégis erőteljes, főleg mikor a „For men” kerül terítékre. Végül is,
pont ezért tetszik. Érdemes odafigyelni rájuk. Habár siettek volna, másnapi
vidéki koncertjüket szem előtt tartva, nem volt könnyű szabadulni, egyértelműen
jól sikerült a fellépésük. S kaptunk egy kis ráadást is. Hálás a közönség, a
zenekar pedig viszonozta. Köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése