Délután 3, kapunyitás. Nem sokat csúsztam, nagyjából 15
percet, minden különösebb fennakadás nélkül már benn is voltam, ekkor csak
szállingóztak az emberek, a pult mögött annál inkább nagyobb nyüzsgés,
előrelátóan jól feltöltötték a készleteket, s az ital- valamint
dohányellátmányon kívül nem kevés szendvicsek is készültek, mert egy ily hosszú
napon nagy eséllyel megéhezik az ember (vagy teleeszi magát előre, mint ahogy
én is tettem :P). de felkészültek minden eshetőségre, szeretem az ilyet,
elvégre elég bélpoklos vagyok én is, hogy ne csak a sörözésen járjon az eszem,
hanem egyek is ha szükséges. S egy jó kis húsos szendvics még mindig jobban
esik, mint a ki tudja miből összerakott gyári zacskós chips.
Nem is kellett sokáig várjunk, maximum fél 4 lehetett,
amikor már a Salvus rázendített. Napokban volt szerencsém hallani ’Minden
kezdet’ című új, pontosabban első nagylemezüket, ami pont a buli miatt is vált
érdekesebbé. Bevallom, első hallásra, voltak kételyeim, annyira nem fogott meg,
de minderre volt kb. 10 percem, ami nem feltétlen elégséges megítélni egy
lemezt. A fellépésük viszont eloszlatta a negatív hozzáállásom, olyannyira,
hogy szívesen megnézem máskor is. Dübörögtek egy jót a színpadon, a produkció
egész jól összeállt, bár nehéz volt megmozgatni a még szinte ébredező
közönséget, tapsot azért kiérdemelték. Az önmagát „gulyásthrash vs.
paprikametal” kategóriába soroló bandát sokkal inkább trash-heavy-power
irányába tolnám el megítélés terén, persze ez semmit nem jelent a fellépés
megítélésében. Egyszerűen tetszett. Külön meglepetés pedig egy feldolgozás
formájában érkezett, „Ákos: Ilyenek voltunk” című, mai napig sikeres dalát
írták át saját szájízükre. Gratulálok. Jó volt, eltalálták a dolgot, de erre
már nem mentem előre, inkább próbáltam egy kávé mellett picit összekapni magam
az előző éjjel okozta kómából.
Következett a szükséges hatásszünet, némi átszerelés, s
érkezett az acélvárosból, mondhatni a metálvárosból a Rotor nevű metálbanda.
Korábban nem volt szerencsém még hozzájuk, így érdeklődve figyeltem mit
nyújtanak. Első benyomásom alapján a ’80-as évek metálhangulatát idézte, amit
kifejezetten szeretek. Mert ha az én szemszögemből nézzük, részben abban nőttem
fel. Leginkább a P.Mobil, Ossian és Lord dolgai jutottak eszembe. Zeneileg, egy
részről pedig a szövegvilágot tekintve. Kiálltak, metálzenét toltak, azt a
tipikusan magyar vonalat, amit az ember vagy szeret, vagy utál (előbbihez
sorolnám magam). A gitáros metálriffeket pengetett a metálgitáron, az énekes
metálszöveget énekelt a metálmikrofonba, épp nem metál, hanem gondolom faütővel
dobolt a metáldobos, s a basszer is metálos. Ez nem kétség. Alapjában véve
tetszettek a dalok, mint pl. az „Acélba zárva”, de azért kicsit mosolyra
fakadtam mikor a „Metál az isten” került sorra. Tisztességesen kihasználva
idejüket szórakoztatták a közönséget, s miután úgy gondoltam sikerült elég
normális képet készítenem, elvonultam a pult túlsó végéhez, majd az épp
szünetet tartó személyzet társaságában pihenni kicsit. Itta mindenki a maga
metálitalát, szívtuk a metálmentes metálcigit, s őriztük együtt a metállángost.
Akarom mondani metállángot. Mert metál az isten, ezt tartsuk szem előtt!
Ismét szünet, lássuk, mi következik, már várjuk, nem volt
teljes program nálam, így csak figyeltem az épp színpadra lépő bandát, s azt
vettem észre, kifejezetten tetszik a közönségnek, ahogy nekem is. Amit a
színpadon leműveltek, azt nem lehetett nyugton kibírni, egyértelmű, hogy aki
bulizni jött, az a színpad előtt csápolt, a fellépő srácok tudták hogyan kell
fokozni a hangulatot. Először jártak nálunk, soha korábban. Pagan’s Mind. Két
korábbi lemezüket volt szerencsém hallani, pontosabban megvan, és mai napig
hallgatom, szégyenszemre bevallom, ahogy itt kiálltak, rájuk nem ismertem,
eleve nagyon másképp szólt. Fergetegesen. Ezt nem lehetett otthagyni, azt sem
lehet mondani, hogy hosszú volt, sőt, a közönség igyekezett visszatapsolni
őket. Igaz, az elején akadtak technikai problémák, zúgás-búgás, de sikerült
rendbe tenni, hogy utána a zenét és a show élvezhessük kevésbé szenvedve
halláskárosodást. Habár power-metal lenne elsősorban, olyannyira pörgős, húzós
dalokkal készültek, s egyben dallamos, énekközpontú témákkal, kiemelve a dob és
a basszgitár hangzását is (amit például legtöbb bandánál hiányolok utóbbi
időben), hülyén kifejezve azt mondhatnám, tipikus északi, a vérükben a zene,
nagyon ráéreznek, miként kell dalokat írni, mi az, amivel a közönséget meg
lehet fogni. Valamint a kiállás. Ilyen mozgalmas és hangulatkeltő műsort ritkán
látni, s miután először szerepeltek itt, egyértelmű volt, hogy meg kell fogni a
közönséget. Ez sikerült is minden kétséget kizárva. Figyelve a reakciókat nem
én vagyok az egyedüli, aki újra látni szeretné őket.
Következőre már nyugodtan mondhatom, hogy hazai közönség
előtt annyira nem ismeretlen banda, sőt a színpadra lépésüknél felhangzó
ujjongásból és tapsból nyilvánvalóan érezhető közönség-kedvenc bandáról
beszélünk, a Sabaton érkezett. Ekkorra már megtelt a terem, épp lehetett
mozogni, de csak épp. Jómagam se fértem túlzottan a színpad közelébe, annyira
sokan vonultak előre, na meg az elején nem akartam messze menni a
backstage-bejárattól, várva soromat a Pagan’s Mind interjúra. Úgyhogy láttam a
koncert elejét, nagyjából 4-5 számot, majd a második felét is, szerencsére elég
sokat játszottak, valamint a jelenlévők őket sem hagyták csak úgy lelépni. A
zenekar külön produkcióval készült az estére, hamarosan megjelenő új lemezük, a
„The Art Of War”dalait
hallhattuk itt először. Azt felsorolni nem tudnám, melyek voltak ezek,
mindössze két címet sikerült megjegyeznem, egyikük a „Taking you higher”, másik
pedig a „Hellraider”. Legalábbis ezek konferálását is sikerült elcsípnem.
Utóbbi nóta pedig olyan ütősre sikeredett, mint pl. némelyik nagy
Maiden-sláger. Amit pedig odafönt leműveltek, azt úgy hívják: műsor. Ahogy azt
kell, mindent a közönségért. Amennyire tolták a jobbnál jobb dalokat,
olyannyira a szórakoztatást is szem előtt tartották, nem volt könnyű otthagyni
őket. Még ha csak pár percre is jutottam hátra (aminek azért örülhetek),
igyekeztem is vissza, nehogy sokat maradjak le. Ha valaki igazán tempós,
dallamos zenére vágyik, csak ajánlani merem, power-heavy alapokon nyugvó,
egyszerre dallamos és pörgős számaik kifejezetten bulira való alkotások. S mint
a koncert tán volt szerencsénk hozzá, az énekes például meglehetősen sokáig
kint tartózkodott, s nem ellenkezett, ha dedikáltatni, fotózni szerettek volna
vele, vagy csak egyszerűen pár szót váltani.
S a felfokozott
hangulathoz igazodva mehetett tovább a program, dübörögjön továbbra is a metal,
a várva-várt Brainstorm is színre lépett, úgyszint lemezbemutató-jellegű
programmal készülve, hiszen nemrég jelent meg albumuk, „Downburnst” címmel,
melyről a „Fire walk with me” már a kislemezlisták csúcsára is jutott. Amiért
külön hálásak is, le is játszották. Sok más közönségkedvenc dallal együtt, nem
is figyeltem mennyit játszanak, de kifejezetten sokat, amennyi csak belefért. A
visszatapsolást pedig még hozzá sem számoltam. Már évente visszatérő banda,
észrevehetően közkedveltek nálunk (a hangulathoz hozzátenném, még a
hammer-pultnál a lemezt és pólót áruló lányok is az asztal tetején ugráltak
vidáman), s legalább ennyire hálásak ők is, igyekeztek is kedvünkre tenni most
is. A műsorral teljesen elégedett lehetek, habár ez volt az első alkalom
számomra, hogy élőben láthassam a bandát, az új lemezt is mindössze két napja
hallgattam meg, csak egyre jobb véleménnyel tudok nyilatkozni róluk. A koncert
legalább annyira ütött, mint az új album. Miután a turné záróestje volt ez
számukra, így talán még inkább kitettek magukért, s örüljünk, hogy ebben mi
részesedtünk, egyfajta megtiszteltetés. Attól nem kell tartani, hogy többet nem
jönnek, ebben biztosak lehetünk.
Kissé húzós este
volt ez, kialvatlanul 5 banda, egyre hosszabb és egyre húzósabb színpadi
produkcióval önmagában is eléggé ki tudja szívni az energiát, ehhez képest még
közel sem vagyunk a végéhez, hiszen a
Moby Dick még a III. világháború előtt - DVD felvételre készül az Ugass
kutya lemez deluxe újrakiadásához., s erre az estére az első három klasszikus
lemez dalaival, s mindez megspékelve a teljes „Kegyetlen évek” albummal
érkeztek. Meg is kaptuk rendesen, eleinte nagyon élveztem, érezhető volt,
mennyire elemében van még a banda, mind a mai napig, egyszerűen szóhoz nem
jutok, mit tudnak még mindig produkálni, s ahogy vártam, a terem sem üresedett
még, elég sokan maradtak, hisz egy igazi magyar metállegendáról nem lehet csak
úgy lelépni. Pláne, hogy a régi nagy slágereket játszották, mindazt, amiben a
régi metálosok nevelkedhettek. Nem csak a korosztályom, de még apáink is. És
mindez a mai napig életképes és jó. Inkább nem sorolnám (hosszú lista lehetne),
kiknek kellene példát venni tőlük, ha már zenélni próbálnak, vagy legalább
valamit alkotni. De most ezt tényleg kihagyom, úgyis zsibbad az
agyam. :)
Ekkor viszont kezdett felerősödni rajtam a fáradtság ereje,
aktív kattintgatás után némi jegyzet, hogy a beszámolóhoz legyen pár info vagy
alapötlet, de sokáig nem bírtam, így a koncert vége felé szépen elköszöntem,
ennyi volt, sajnos így lemaradtam a Lord-alapító Vida Ferenc zenekaráról,
bármennyire is vártam rájuk. Valamint az Ad Astra közeülmúltban megjelent „Crust of ego” című
lemezének bemutatója lett volna az utolsó koncert az est folyamán, akikhez
korábban volt szerencsém, s örömmel vettem tudomásul szereplésük tényét,
remélhetőleg legközelebb. Minden esetre fergeteges este volt, az elmúlt hónapok
tendenciáját nézve egyre jobb bulik vannak a klubban, s maradjon is ez így, bebizonyosodott
már, szükség van erre a helyre is, ahova azért megyünk, hogy jól szórakozzunk.
S sikerül is. Köszönet nekik, valamint a Hammerworldnek is az est
megrendezéséért, csak hozzanak össze még sok ilyet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése