A Wigwamban tartotta február 23-án a Pont Fm 88.1
születésnapi buliját, egy erre kifejezetten alkalmas műsorvezetővel, Hartmann Zoli számára jutott a
közönséghergelő-szórakoztató szerepe. Azt est programjában szerepelt egy
tartalmas Hollywood Rose koncert, akik ráadásul minden belépő mellé ajándékba
adták (a készlet erejéig, ez nagyjából 1000fő) saját számokból összeállított
demo-lemezüket, ezt követően pedig a
várva-várt ’Rock a Ringben’, a múlt évben is sikeres rock dj-párbaj folytatása,
amitől vonakodtam kicsit, egyrészt az előzőn nem voltam jelen, másrészt más
stílusbeli korábbi tapasztalataim nyomán, viszont a szereplőknek valamint az
ott keltett hangulatnak hála változott azóta a véleményem. Kik is voltak ezek
az emberek? Ismert zenészek, kiket a tavalyi győztesen kívül korábban nem
igazán láthattunk efféle szerepben.
Az este kilencre kiírt kezdés miatt sietnem kellett,
munkából ellógva is épphogy odaértem, de szerencsére semmiről sem maradtam le,
mint szinte minden esetben, itt is megvolt a ’kötelező csúszás’, s jutott időm
beszerezni a szükséges foto-passt, majd ruhatár, s a benti hőséget
ellensúlyozandó, egy jó hideg korsó sör. Amit persze a tervezettnél gyorsabban
kellet lecsússzon, s a koncert kezdetére találjak valami fotózásra alkalmas
helyet. Mivel a színpad elég magas, az oldalsó részek fölöttébb előnytelenek,
hozzátéve, hogy a fények is leginkább középre összpontosulnak. Viszont a
fellépés idejére volt egy, legalább egy méterre a közönségbe nyúló kiugró,
melynek vége bizonyult a legjobbnak, leszámítva az egyre emelkedettebb
hangulatú közönség ugrálását, csápolását (mint az elöl mindenhol jellemző),
megnehezítve ezzel a dolgom. De kitartás.
A banda most is, mint mindig, kirobbanó formában, folyamatosan
tolta a jobbnál jobb Gun’s slágereket, melyek nagy részét szinte illik ismerni
- lemezboltosnak meg inkább kötelező! –
s a setlistbe ezúttal bekerült olyan nóta is, mely koncerteken meglehetősen
ritkán hangzik el, mint például az ’Attitude’ (melyben nemcsak gitározott,
hanem az énekes szerepét is vállalta Vilkó) a ’Move to the city’ és az ’Out to
get me’. További extra volt a két vendégdobos, egyikük Tobola Csaba, és az Ákos
csapatából is ismert Bánfalvi Sándor. Számomra viszont a legnagyobb meglepetést
Hartmann Zoli jelentette, ugyanis egy dal erejéig ő is magához ragadta a
mikrofont, s szinte kirobbanó energiával volt jelen az első taktusaitól az utolsóig,
a közönség nem kis örömére. Elismerem, tényleg lehengerlő volt, a
műsorvezetésen kívül tud énekelni és nem csak a rádióban, hanem élőben is hangulatot
kelteni. A vendégek után még a zenekar alapfelállásában következtek további jól
bevált slágerek, a szólógitáros Vilkó a korábbiakban megszokottnál is nagyobb
szerepet kapott, persze élt is vele, a végén már nehéz volt eldönteni, kit is
imádott jobban a jelenlévők hada: az énekes Jesse-t, a gitárnyúzó Vilkót vagy
az est házigazdáját, Hartmann Zolit. A koncert zárószámaként pedig jöhetett egy
igazán pörgős nóta (Paradise City), mely tortaszeleteléshez is kellő ritmust
nyújtott, így hát színpadon a PontFm születésnapi tortája, Zoli szeletel
serényen, osztogat, majd az osztogatást felgyorsítván alacsonyak szállnak a
szeletek, kit hogyan találnak, végül Jesse-vel egymás arcába is tömnek,
valamivel gyengébben, de legalább olyan jóleső hangulatban, mint amit például
sok-sok évvel ezelőtt Stan&Pan vagy épp Chaplin elkövetett. Eddigi
tapasztalataim szerint önmagában is nagyon jó bulit csinál a zenekar, így
együtt meg nem találok jelzőket. Valójában már várom a következőt, de nagyon.
Ha Guns tribute, akkor itt a voksom. Pont.
Szünet következett, de nem is hosszú, hisz nem tart sokáig
berakni két nagy hordót a színpadra, ráhelyezni és a hangosításra kötni a
dj-pultot. Talán a zenekar lepakolása is több időt kellett igénybe vegyen
ennél. Érkezhetnek a további szereplők. Az előző évben Szigeti ’Dübörgő’ Ferenc
(Karthago) vihette el a trófeát, de mint a sportban is, a bajnoki címet meg is
kell védeni. Az idei kihívók Zeffer ’Survivor’ ’Zefi’ András (The Rock Band),
Hangya (Zorall, Ramones Mania), Csányi ’Knock-out’ Szabi (Black-Out, Ezüst
Patak), és a végül ’depresszióra’ hivatkozván el nem jött Halász Feri
(Depresszió). A három megjelent kihívó
egymással kellett megmérkőzzön, egész pontosan párbaj jelleggel, felváltva
játszhattak le három-három számot, majd a közönség ovációjából lehetett mérni,
ki nyert. A magyar és külföldi palettáról, régi és új dalok, kifejezetten jó
zenéket összeválogatva érkeztek mindannyian, a siker ettől kezdve azon múlott,
ki mivel tudja fokozni a hangulatot. Hangya különösen szolidan, higgadtan
viselkedve, csak nyugodtan, rövid konferálással rakta fel a zenéket, Szabi már
léggitározott, grimaszolt, s mozgott a színpadon, nem is keveset,
énekes-frontember módjára tudatában van, miképp lehet megfogni a közönséget,
Zefi pedig nem röstellt beleénekelni egyes dalokba, főként ha olyat tett fel,
melyet korábbi zenekari formációkban is előadhatott, ebből adódóan nem kellett
különösen megerőltetnie hozzá magát. Viszont amit itt nyújtott, azon szinte
ledöbbentem, hiszen nem is oly rég még súlyos beteg volt, de felépült, s most
olyan energiával volt jelen, hogy a tizenévesek nagy részét is megszégyenítené.
Kezdem elhinni, igazi túlélő, nem fog rajta se kor, se betegség.
Amit hárman nyújtottak, már abból láttam, nem is rossz ez a
műsor, nem értem, miért kellett nekem ettől vonakodni, határozottan
megtetszett, s hamar mutatkozott, bár éles verseny alakult ki, Zefi tűnt
legesélyesebbnek a döntőre, habár visszafogottan, de már neki kezdtem szurkolni.
S elértünk a bajnoki címért folyó versenyhez, melyre végül megérdemelten Zefi
jutott. Az itt elkövetkező hat dal mindegyike jól bevált régi sláger volt,
melyet már szinte kívülről fújunk, de még mindig ugyanúgy szeretjük, a
kétforintos dal bőségesen megkapta az árát, szüntelen repkedtek az érmék, de
Szigeti Ferenc zene közbeni gitárjátéka is nagy sikert aratott, nehéz volt
megmondani, melyikük kerül ki győztesen. Végül nagy elismerés mindkét
zenésznek, nagyon ó produkcióval készültek, jól érezhettük magunkat, de
valakinek nyerni kell, így a frontember szerep ereje bizonyult erősebbnek, így
az új bajnok Zeffer András, az igazi túlélő. Csodálkozom ezen az emberen, de
legalább annyira tisztelem is, részemről több ilyen elférne a hazai zenei
piacon. Szigeti Ferencet persze ezzel nem becsülöm le, hiszen ő gitárral mutat
s alkot olyat, amit nem ártana többet tanítani. Ugyanúgy üt, mint 20 éve, vagy
még korábban. Persze ezt a részét én még nem éltem át, de elég hallani a
korosabbak reakcióit. Köszönjük, fergeteges buli volt, ha tehetem, jövőre sem
hagyom ki, érdekel, lesz-e olyan zenész, aki ezt a teljesítményt felülmúlja. Végülis zenészünk
van bőven!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése