Két év szünet után ismét megnyíltak az Almássy Téri
Szabadidőközpont kapui, egész pontosan Almássy Hall néven folytatódik a
korábban megszokotthoz hasonló tevékenység az épületben. Ennek örömére május 14-én (no igen,
a Metallica budapesti koncertje is erre a napra esett, s nem kevés
szórakozóhely igyekezett magához csábítani a potenciális vendégeket) hat
zenekaros, majd rockdiszkóval záródó bulival várták a régi vendégeket és új
érdeklődőket. Az eredmény egy zeneileg vegyes (rock, blues, metal), jó társaságban
hajnalig tartó rendezvény, mely remélhetőleg hamarosan megismétlésre kerül.
Több okból kifolyólag a meghirdetetthez képest a kezdésre
kicsit várni kellett, de ahogy csordogáltak be az emberek, egész türelmesen
fogadták- lehetőség nyílt addig nyugodtan beszélgetni barátokkal, ismerősökkel,
elfogyasztani valamit. Illetve kihasználva az időt, kerülni egyet a parkban,
kiugrani boltba dohányáruért. Végül mire visszaértem társaságommal, már
elindult a buli. Egy fiatal csapat,a
Tourette játszott a színpadon, épp egy Rage Against The Machine slágert.
Őszintén szólva, nem ragadott meg abban a pillanatban, de hozzátenném, az
eredetiért sem rajongok, s ez is erősen érvényesül időnként. Arra is rá kellett
döbbenni, viszonylag rövid idő jutott még rájuk. Ebből fakadóan tovább nem nézhettem műsorukat, hogy bővebb
véleményt alkothassak- erre még várni kell.
Folytatásban a Vadvirágok Blues Band állt a közönség elé, s
az első ránézésre kialakult előítéletekhez képest igen csak meggyőző
produkcióval. Szájharmonikával fűszerezett lendületes bluest játszanak, mely
tökéletes hangulatalapozónak bizonyult, ahogy körbetekintve a teremben
összegyűlteken. Összeszedett kiállás, mind a zene, mind az ének értékelhető,
akár Deák Bill mellé is elférne a banda.
A harmadikként érkező Bastards of Bodom már nem volt idegen
számomra, értem ez alatt a bandát és az anyazenekart is. Ha valakinek nem mond
semmit (árulkodó nevük sem), elárulom: szó
szerint az egyik legjobb (vagy egyetlen???) hazai Children of Bodom
tribute. Maga a COB zenéje se nagy kedvencem, inkább csak elhallgatom, akad
azért értékelhető alkotás a palettán, s fiatalok körében nem véletlen az egyik
közkedvelt finn csapatról van szó. Nos, hazai képviselőik is kitettek magukért
az este folyamán, még ha nem is jutott annyi idő, mint amire a setlistet
tervezték. Egész pontosan pár dalhoz volt szerencsénk, ezek közt szerepelt pl.
a Bodom Beach Terror, Angels Don’t Kill, Hate Me!, Warheart, és a Lake Bodom.
Nem kicsit leszedték a benn tartózkodók fejét, szemmel láthatóan kellő átéléssel
játszottak. Ha minden bulit így tolnak le a jövőben is, akkor le a kalappal
előttük. Talán nem véletlen ajánlották figyelmembe, mikor még nem ismertem
őket...
Egy kis ejtőzés az előtérben, mikor ismerős dallamokat
hallunk. Természetesen jellegzetes sláger az István a Király c. rockoperából,
nem is tudok embert, aki ne ismerné. Hiszen kismilliószor, kismillió helyen
hallani. Folytatásban viszont a Piramis becsülete csendült fel, ideje már
meglesni, ezt hogy oldják meg. Színpadon a Domino Rock Band.Nevük elsőre semmit
nem mondott, azon túl, hogy legközelebb ugyanitt az Ismerős Arcok vendégeként
szerepelnek a hírek szerint. Az énekes már annál ismerősebb- az a ritka eset,
mikor egy családban mindkét testvér jó adottsággal rendelkezzen, ha éneklésről
van szó. Ugyanis a Wisdom egykori, majd az Invader, s Europe Tribute Band
énekese, Nachladal Istán (Nahi) öccse birtokolja a Domino Rock Band
mikrofonját. De tegyük félre a családi vonást, itt az a mérvadó ő mit nyújt. A
setlistben a továbbiakban is csupa ismert dal kapott helyet (pl.
Boszorkányrepülés, 2 Forintos dal, A zöld a bíbor és a fekete), melyeket sorra
jól és élvezhetően adtak elő, fogalmazzunk úgy: meggyőztek nem csak engem, a
közönséget is. Korban vegyes összetételű, képességeket tekintve jól
összeválogatott csapatot láthattunk, feltételezem korántsem utoljára!
Későre jár az idő, mire láthatom az est fő bandáját,
felvidéki kedvenceimet, az Ayers Rock csapatát. Főképp, hogy Budapesten
kifejezetten ritkán látni őket. Ezért is kaptam az alkalmon, ahogy egyébként a
közönség nagy része is miattuk érkezett a reakciókat észlelve. Nyitánynak
felhangzik eddigi egyetlen nagylemezük kissé misztikus hangzású introja, majd lendületes
indításképp a ’Ne add fel’, s zsinórban több olyan nóta, melyet a rajongók már
kívülről fújnak- mégsem unnak bele (mint pl. Őrült évek, Új élet). S amiről év
elején egy interjúban beszámolt az énekes, Yosha, annak eredményét
tapasztalhattuk. Új dalok kerültek a palettára, mely az itteni közönségnek
minden tekintetben újnak hatottak. Így hangzott el ’A bánat véget ér’ mely egy
tőlük megszokott zenei alapú, mélyebb hangvételben íródott, a korábbiakhoz
képest mégis vidámabb hatású nóta. Illetve a ’Veszélyes út’, mely olyan
őszinte, ahogy azt az élet írta, s bár valami melankolikusra számítottam, ennek
ellenére egy élettel tele, mozgalmas dalra sikeredett. A nem hatalmas, de
lelkes közönséget kiszolgálták becsülettel, s nem úszhatták meg visszahívás
nélkül. Hiszen sokan még a nagy kedvencet várták: ’Hol vagytok magyarok?’
Eljöttek, itt voltak, s megkaptuk.
Továbbiakban többen kivonultunk még társalogni, kicsit
lihegni a koncert után, beszélgetni a rég nem látott felvidéki társasággal.
Belefeledkezve a társalgásba az utánuk következő Buried Alive szerepléséből
(szégyen vagy sem, de) szinte semmit sem láttam, inkább csak a teremből még
kiszűrődő hangok jutottak el fülemig. Kellemesen telt így éjszaka további
része, jól érezhettük magunkat. Olyannyira, hogy végül szó szerint hajnalban
kért mindenkit távozásra a személyzet- záróra lévén. Bár tömeg nem volt,
tudvalévő, hogy viszonylag hirtelen jött a kezdeményezés, s rengeteg más buli
is volt a városban aznap éjjel- de a hangulat kárpótolhatott minden ide
látogatót. Személyes vélemény szerint megérdemli az esélyt a hely az
újrakezdése, egy korábban népszerű hely története indult újra majdhogynem olyan
hirtelenséggel, ahogy megszakadt korábban. S hallva terveikről, számíthatunk
még bőven érdemleges eseményre a (közel)jövőben is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése