Mennyire jó néha a több
tízezeres tömeget elkerülvén 2-3 napos, családi-baráti hangulatú rendezvényen
részt venni? Olyannyira, hogy idén sem a hőség, sem a vele járó közlekedési
problémák nem tántorítottak el attól, hogy életemben először végre ellátogassak
a Békés megyei Ecsegfalván (ami
olyannyira vidék, merre már a vonat se jár) már hagyománynak számító Nightbreed
fesztiválra. Kellemetlen dolog azt érezni, ami az utóbbi években erőteljesen
jelen van, miután a nagy hal megeszi a kis halat, a nagy fesztivál elnyomja a
kisebbet. Ennek ellenére még nem adta fel a küzdelmet a De Facto
énekes-dalszerzője, Tóth Gyula, és segítségképp a Negative Art idén már 11ik
alkalommal próbált összehozni egy jó kis 7végi rendezvényt, minden nehézséggel
dacolva.
Első nap csak az esti órákban
érkeztem, bár siettem, amennyire tudtam, de ha toltam volna is a vonatot
Kisújszállásig, attól még nem megy gyorsabban, Utána persze hogy nem volt már
busz odáig, milyen jól is jött kisúji eredetem, rengeteg arra az ismerős és
barát, így könnyű volt találni egy kocsival rendelkező személyt ki átrepített,
hogy legalább a Vale of Tears koncertjéig odaérjek, csak előtte sértődéseket
elkerülvén fel kellett köszönteni anyám és öcsém személyesen is születésnapjuk
alkalmából. Az enyém meg persze csak 2 nap múlva következett….
Lényeg a lényeg, átjutottam a
Berettyón túlra, be a Műv.Ház udvarára, ami nem is olyan kicsi, mint azt sokan
hinnék! Már a Vale of Tears zúzott, éppen a Metalchamp óta dallistára felvett
feldolgozást, az „Every you, every me” játszották, miközben én a bejutással
bajlódtam. Vicces dolog, hogy a jegyszedő, kit ismerek 2-3 éve valamennyire,
meg se ismer, sem a beengedők, pedig ők se voltak idegenek, na de ezen ne
bánkódjak, sikerült, bent vagyok, irány a színpad elé dolgozni kicsit. Pár
képet sikerült elkattintanom, míg többen hajukat rázták, a banda meg csak
zúzott. Majd kiszáradás ellen mily jó ilyenkor a sör, pláne a vidéki áron, bár
a helyiek már drágállották a 250HUF/korsó árat, a relatív drága fővárosi élet
után én örültem ennek is.
Miközben fejem hűtöm
sörömmel, sorra ismerős arcok bukkannak fel, egyedül unokahugom sikerült nem
felismerni a stroboszkóp erőteljes villogása közepette, végül ő rángatott, ne
hagyjam ki a Dying Wish-t se, mert az jó. Nem tévedett, most tényleg jó volt a
goh-metál banda szereplése, pedig korábban lemezeiket hallva sokat
szörnyülködtem az éneken, amin azóta némely fejlődést érezni. Ekkorra ismét
megtelt a színpad előtti tér, s mivel ez egy kis méretű, barátságos fesztivál,
nincs kordon, mögötte tagbaszakadt securitysekkel, így kénytelen voltam a
szélekre vonulni fotózni, ha valami használhatót akartam (és a söröm se borult
ki legalább). Amint láttam, rajtam kívül jelen volt még 2-3 ember, aki
hasonlóképp kellett cselekedjen.
Ezt követően a Gire lepte meg
a jelenlévőket indusztriális jellegű gépi basszusmenetekkel fűszerezett
zenéjével, lejátszva lemezük szinte teljes anyagát. Bár visszatérő fellépőnek
számítanak, a közönségnek csak töredéke ismerte az avantgard metál hazánkban
jelesen képviselő bandát, ennek ellenére sikeresen fokozták az est hangulatát,
már szinte kevésnek is tűnt szereplésük ideje, ők sem úszhatták meg a
visszatapsolást.
Majd lazulás helyett további
durvulásban lehetett részünk, a Tesstimony próbálta lezúzni a fejeket
több-kevesebb sikerrel, a fiatalabb ill. gyengébb idegzetűek hátráltak is,
miután folyamatos füstáradatban szinte megállás nélkül dübörgött a falusi
éjszakában az időnként kissé sátánista hangulatot idéző metál, melyet sorolhatom nyugodtan stílus szerint a black vonalra, kellően daráltak, a megmaradt közönség nem kis
örömére. (Arra vonatkozóan, hogy a környéken lakók mennyire viselték, nincs
információm, de némelyik lakos reggeli tekintetét elnézve nehéz éjszakájuk
lehetett, vagy azokkal futottam össze sikeresen, akik épp a közeli templomból
jöttek, a szokásos vasárnapi miséről.)
Éjfék után volt már az idő, s
még mindig megsülünk, mikor nyugodtabbra fordul az est hangvétele, s egy igazán
látványos műsorban lehet részünk, színpadon a The Moon and the Nightspirit,
közben pedig pár fiatal tűzzsonglőr műsorát követhettük figyelemmel. A zenekar
népies alapokon nyugvó kellemes dallamai önmagukban is magával ragadhatják az
embert, a hozzáfűzött, tüzes látványelemekben bővelkedő show pedig csak emelte
a hangulatát, téve emlékezetessé a koncertet.
Zárásképpen érkezett a
Viative zenekar, valamivel tempósabb, de az éjfél előtti fellépőkhöz képest
nyugodtnak tűnő, főként akusztikus jellegű, helyenként improvizatív hatású zenéjével.
Sokkal jellemzőbb volt a vokál, mint az ének, bár a kiállásában is feltűnő
énekesnő hallatta kellemes hangját, összességében az est zenei vonalát tekintve
újabb érdekes színfoltként tudhattuk be őket, s egyben egy megnyugtató zárás
azoknak, kik nem vonultak tovább a közelben rendezett afterpartyra (ami újabb
örömet okozhatott a közelben lakóknak :P).
A második nap sem lett hűsebb
az elsőnél, némileg nyomot hagyva ezzel a délutáni - kora esti koncerteken. A
felforrósodott sátrakból a pulthoz valamint az árnyékot nyújtó színpad elé
menekültek a jelenlévők, főként malátaszörp- és hasonló folyadékokkal kezeikben,
miközben a sorra következő zenekarok próbáltak némi aktivitást előcsalni
belőlük. Érkezésemkor nem kis örömömre a Gyöngyvér játszott, élőben is nyújtva nemrég
megjelent nagylemezükre is jellemző igényességet, megmutatván a magyar rockzene
sokszínűségének lehetőségeit. Szereplésük kifogástalansága ellenére, a
tikkasztó hőség miatt jobbára ülve kortyolgatta sörét a közönség, legfeljebb
közelebb húzódtak a színpadhoz többen.
Következett az inkább
progresszív elemekre építkező Neverland, hasonlóképpen jó produkcióval
készülve, bevallom őket nem hallottam korábban, de az itt nyújtott szereplésük
elég volt megkedvelni. A felmerülő technikai problémák miatt érezhetően dühös gitáros-énekes
(vagy a hőség miatt) egyre vörösebb fejjel próbálta tovább vinni a koncertet,
annak ellenére, hogy szakadás után sem húrt cserélni, sem másik gitárt szerezni
nem tudott. Tehetségüket és zenei készültségüket igazolván hibátlan műsort
tudtak adni, hol e-húr hiányával, hol egy gitárral előadva dalaikat, téve
mindezt nagyjából 40 percen át.
Némi késéssel, s nehézkes
átszereléssel következett a The Moon nevű formáció, mely a ’80-as évek
dark-wave vonalát idézte mind zenéjében, mind az énekes megjelenésében és színpadi
aktivitásában, unalmasnak kicsit sem nevezhető műsort nyújtva ezáltal, melyen
az ifjabbak kezdtek botránkozni, mintha még nem láttak volna ilyet. És nem is
történt igazán semmi Szinte megállás nélkül nyomták le dalaikat az idő szorításában,
beépítve a repertoárba egy Depeche Mode - feldolgozást is (tovább erősítve a
dark-wave jelleget), majd végül lehagyva pár tervezett nótát idejük lejártakor
nem szívesen, de levonultak átadva a helyet a következő bandának.
Szinte éles váltásnak
nevezhető az utánuk érkező Variola, jó kis belevaló rock’n’roll-t játszva mégis
megfogta a már fizikailag is ébredező közönséget. Meg nem fordult a fejemben,
hogy ilyen is lesz itt, majd végül elégedetten fáradtam oda a zenekarhoz,
miután egy órán át próbálták megmozgatni a színpad előtt összegyűlt szerénynek
már nem nevezhető társaságot több-kevesebb sikerrel, a számok végére eső ováció
viszont igazolta szereplésük eredményességét.
Kisebb punnyadás következett
a Holt Költők Társasága révén, bár zenei hibákat nem lehetett észlelni,
gyakorlott előadók, inkább csak a tempóval és a dalokkal volt baj, nevüket
igazolván tényleg mintha élőhalottakat láttam volna (legalábbis a basszerre
nézve), jobban elment volna egy kora délutáni csendes-ülős koncertnek a
szereplésük, így viszont némileg álmosító hatással volt. Eközben egyre több
ismerős arc került elő, mind zenész, mind vendég részről, s kitudódván
születésnapom híre, akaratom ellenére is abszintot meg jager-t próbáltak
belém tuszkolni kora este. Soha rosszabbat :)
Majd átváltunk kicsit
blues-osabb területekre, a PG Csoport révén érkezett, The Trees zenekar lépett színpadra,
angol nyelvű, részben külföldi produkciónak lehettünk szem- és fültanúi.
Amennyire észleltem, sokan nem ismerték még ezt a formációt, viszont kellően
jól szólt ahhoz, hogy a közönség elismerését kivívja. Majd a PG Csoport
fellépése következett, az iménti énekes hátrébb vonult vokállal és csörgővel
erősíteni a zenekart, téve mindezt a De Facto énekese, Tóth Gyula, valamint rövid
ideig a Garden of Eden dobos, Tóth Misi mellett. S csak szólt tovább a
rock’n’roll, idézve számomra a ’80as
évek hangulatát, miközben a színpadon az egyik zenekartag apró csemetéje méretéhez
igazodó játékgitárral kezében gondolta úgy, hogy rásegít a produkcióra, nem kis
sikerrel :)
Az est fénypontjának a hazai pálya előnyeit
továbbra is élvező De Facto számított, hiszen megtelítették a színpad előtti
területet, szinte csak az nem volt ott, aki ’szolgálatot’ teljesített a fesztiválon.
A korábbi slágereknek hangos, örömteli fogadtatásban volt része, nem maradt el
az új dalok sikere sem, így sorra kerülhetett többek közt a mostanság egyre
népszerűbb ’angyalszív’ valamint a ’szentháromság’ című daluk is. Fellépésük hosszát megmondani sem tudnám, ami
kétségtelen, hogy visszatapsolás nélkül ők sem távozhattak, s végre megadatott
a lehetőség, hogy nagyjából olyan hosszú koncertet adjanak, amire a rajongók
vártak rég, persze most sem lett volna harag, ha még tovább játszanak.
Viszont az est nem ért még
véget, a közönség maradt a korábban PG Csoportból megismerhetett Mátyás Attila
saját zenekarának szereplésére, akik ezért cserébe tisztességes kis koncertet
nyomtak, részben idézve a régi vonalat, de sokkal inkább mainak elemekre építő
zenével. Miközben próbáltam fotózni, rá kellett döbbennem, továbbra sincs
egyszerű dolgom, a színpad előtt közlekedni még mindig problémás, tehát ismét
szélre húzódva élveztem tovább a koncertet, kattintva közben párat.
Végül az Autumn Twilight
érkezett az éjszakában, viszont ezt már nem vártam ki, bármennyire szerettem
volna, a közbe iktatott folyamatos születésnapozás kissé elfárasztott, viszont
elégedetten távoztam, kellemes kis fesztiválon lehettem jelen, a sajátos vidéki
és családias hangulatával igazán jó élményt nyújthat bárkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése