Már javában tartott a buli, mire sikerült megérkeznem, s
ahogy a fellépők sorát figyeltem, pont azon bandák közül maradtam le egyről,
mely érdekelt volna (Bastards of Bodom). Sebaj, ettől még nem dől össze a
világ, csak várni kell a következő alkalomig. Ott van még a többi csapat,
érdeklődve figyeltem, ki mit alkot, hiszen mindannyiuk elég fiatal tagokból
álló tribute-banda, s többé-kevésbé olyan bandák számait játsszák, mely
kíváncsivá is tett, mennyire képesek áthozni azt a zenét és hangulatot. A
pultot se látogattam gyakran – pedig most bezzeg nem volt tolongás, hanem ha
már kényelmesen elfértünk a teremben s érdeklődve mentem, ott töltve az idő
nagy részét elemeztem magamban a színpadon történteket. Összesítést nehéz
mondani, mivel elég eltérő bandák voltak, inkább külön-külön érdemesebb pár
szót ejteni róluk.
Nagyjából a táncterembe lépésemkor kezdett a Tomcats
(Nirvana tribute), erre nem volt nehéz rájönni, hiszen a Nirvana zenéje igen
csak jellegzetes és könnyen felismerhető- de ha nagyon őszinte akarok lenni,
volt amikor néztem, hogy most srácok, mit is játszatok? Ismerős de valahogy nem
így. Betudható annak, hogy kellően ifjak még, lesz elég idejük gyakorolni. De
megeshet, hogy a hangolás nem volt megfelelő. Nézzük az egész produkciót
egészében: gyengébb pontok akadtak, nagy része viszont jó volt, ami a zenei
részét illeti. Előkerültek az ismertebb slágerek (akad egy pár mondjuk….címekre
meg nem emlékszek, melyek voltak akkor, nem jegyzeteltem), örültem is nekik, a
magam módján. Igazán okom nem is lenne fikázni őket, egyetlen pont fájt nagyon,
persze hogy az ének. Mivel a zenei alap eleve az egyik legegyszerűbb, könnyen
megtanulható és játszható, az ének adna lelket bele – vagy ölheti meg. Volt
olyan pillanat, mikor eszembe jutott egy jelent a Ford Fairlane kalandjai c. filmből, mikor a
rock’n’roll detektívünk a stúdióban felvételt készítő srácnak szól: ’haver, te
megerőszakolod a rockzenét…’ Ha nem hallottam volna más Nirvana dalokat játszó
csapatot, elégedettebb lennék, de viszonyítási alappal még kritikusabb vagyok,
sorry…
Következő körben két olyan csapat is követte egymást,
melyeket továbbra is maximum névről ismerhettem, de azon túl semmi. Amit
játszanak, azzal hasonlóképp. Egyikük a Szeksz Pisztolz, melynek neve is erősen
árulkodó, melyik ’anyazenekar’ szerzeményeiből készültek. Az ő esetükben azért
nehéz véleményeznem, mennyire hiteles az előadás, miután a Sex Pistols egyetlen
számát ismerem biztosra, a ’God save the Queen’-t, egyebet semmit. Ami viszont
a produkció tekintetében megemlítendő, hogy teljesen élvezhető műsor volt a
maga nemében. Normálisan megszólalt, csak némi visszhang zavarhatott be. Még a
színpadi kiállás se volt problémás, csak látszott, a srácoknak sincs túl
melege, nem gyakori zárt helyen pulóverben punkzenét játszani. Ilyenkor
javasolt sokat mozogni, s majd kimelegednek :)
Követte őket a Last nevű formáció, mely szintén a ’mit is
mondhatnék rólatok’ kategória. De valamit mindig lehet mondani. Kezdve onnan,
hogy a Rage Against the Machine nótáit játsszák. Erre mondhatni, egész jól.
Nyáron volt szerencsém egy hasonló formációhoz, ami úgyszint rendben volt,
egyetlen nagy hibám van az egésszel: az nem jön be, amit játszanak. Pár dala
akadhat a repertoárban, de alapjáraton nagyon nem fog meg, így még nehezebb
elfogulatlanul vélekedni. (Ilyenkor pár sör segíthet esetleg a helyzeten :P )
Igyekeztem másképp állnia dologhoz, az
említett pár sörrel, ami konkrétan takart 2-3 üvegnyit, s türelmesen figyeltem,
mit visznek végbe. A végeredmény egész meggyőző. Amit játszanak, továbbra sem
fog tetszeni, mindössze elismerem, hogy ezt korrektül lenyomták, elég jól
ahhoz, hogy a teremből sem mentem ki. Ami ez esetben részemről igen pozitív
jelzés feléjük.
Még egy csapatot kivártam, mely az elejétől fogva érdekelt
volna, ők a Black Szakadt. Vicces névvel próbálkoznak, viszont egyből utal az
anyazenekarra is. Aki meg nem jönne rá, az bujdokolhat gyorsan, hiszen elég nagy
múlttal rendelkező, úgymond stílusában úttörő, híres-hírhedt banda. Utóbbi jelző az egykori
énekes, Ozzy Osbourne-nak köszönhető leginkább. Ha így sem ugrana be, megsúgom,
Black Sabbath. Az est azon pontja jött, mikor már nem csak fotózni mentem a
színpad elé, hanem mert ott érezhettem jól magam. Valaki nem is oly rég
javasolta, nézzem meg ezt a bandát, jól nyomják. Nem is csalódtam, jó kis
Sabbath nóták, igazán jól előadva, pedig ez a csapat se öreg, sokat megélt
zenészekből áll. Viszont megtanulták rendesen, s ezt a színpadon vissza is
adják a közönségnek. Nagy örömömre szolgált, hogy főleg a régebbi dalokból
szemezgettek, melyeket hallhattam én is sokat, s megkedveltem. Figyelembe véve
a srácok korát, lehetőségeit tapasztalatszerzésre, a választott zenét, az
előadásmódot: elismerésem, ez tényleg jó volt. S elég jó ahhoz, hogy kifáradjak
s hazainduljak, így a Stuck Mojo dalait előadó The Mojo Crew-ról nem tudok
beszámolni, viszont ott is fennállna a probléma, hogy igazából nem is ismerem,
mit játszanak, max. a koncert által kiváltott véleményt tudnám megírni….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése