Akárcsak jómagam, nem kevesen
várták már hónapok óta, hogy újra hazánkba érkezzen a Stratovarius, hiszen elég
rég jártak felénk. Igaz, új felállásban, Timo Tolkki nélkül, aki oly régóta
volt tag, s alkotott annyit a bandában, hogy elsősorban az ő nevéhez kötötték a
Stratovariust. Lehet ez, vagy a hideg, akár a pénzhiány, de a várakozáshoz
mérten elég csalódott látvány, hogy mindössze félig telt meg a Petőfi Csarnok.
Ami pozitív (azon túl hogy nem nyomorogtunk), hogy a megjelentek lelkes
rajongók voltak, s láthatóan élvezték mindannyian a koncertet. Jelenlétükért és
lelkesedésükért hálásak is voltak a zenekarok, mindhárom fellépő kitett
magáért, a hangulatért. A végén nem tapasztaltam a koncertekből eredően
csalódottan távozó arcokat, legfeljebb a nemrég bevezetett
házirend-változtatásokon morogtak páran.
A színpad első szereplője a
Winter’s Verge. Kifejezetten élvezhető power-heavy metal dalaikkal igyekeztek
megalapozni a hangulatot. Először játszottak Magyarországon, de nem is
távozhattak rossz szájízzel. Bemutatkozó koncertnek tökéletes volt. Dallamos
témáik könnyen befogadhatóak, aki nem volt ott, azok közül merném javasolni
például Wisdom rajongóknak is. Stratovarius vendégzenekarnak pedig tökéletesen
beillett. Amennyire észleltem, oly sokan nem ismerték őket, viszont a hidegből
beérkezett nép nagy része már a teremben volt, s bár a fő csapatra vártak
legtöbben, érdeklődve figyelték a produkciót. Némi színpadi hülyülés mellett
igyekeztek mozgásba lendíteni a közönséget, több-kevesebb sikerrel. Első koncert, első fellépőként nem volt
egyszerű dolguk, de elmondható, hogy becsülettel megszolgáltak a tapsért.
Rövid szünet, némi átszerelés, s
szó szerint berobbant a Tracedawn. Vélhetően sokan nem erre számítottak, de
valami igazán erős, tempós thrash-hardcore keverék, némi black metal beütéssel.
Nem gondoltam volna, hogy a programban ilyenre számíthatunk, de ügyes húzás
volt felpörgetni a népet. Elég fiatal tagokból áll a csapat, s ezt érezni a
lendületen is. Elsősorban a húzós riffek, gyors gitártémák jellemzőek, a
hörgi-morgi pedig keveredik a dallamos énekkel, s egész jól is sült el. Ritkán
hallani ilyet, legalábbis jó előadásban. Bár a Five Finger Death Punch-tól még
ez is messze áll kicsit, ajánlom pl Sonic Syndicate, esetleg Subscribe mellé
mint megismernivalót/hallgatnivalót. Szereplésüket kifejezetten jól indították,
be is indult a nép rá hamar. Jól esett kicsit felpörögni, egyetlen hátránya,
hogy amennyire meggyőzően kezdtek, ajnos úgy csapott át kb 20-30perc után kissé
unalmasba már, picit több változatosságot elbírt volna.
Következett a nagyobb várakozás:
színpadon még pakolnak, kicsit hangolnak, az emberek pedig egyre
türelmetlenebbek, már hallani a kiáltásokat: Stratovarius! Végül csak
felcsendül az a várva-várt intro, melyet nagy ováció fogad, főleg mire be is
vonulnak rá, s belecsapnak egy régebbi nagy slágerükbe: Destiny. Az indítás
tökéletes, a folytatás sem marad el mögötte, mint például a harmadikként sorra
kerülő Hunting high and low. A setlistben elsősorban a korábbi, sikeres nóták kaptak
helyet (Kiss of Judas, Paradise, Black Diamond, Eagleheart, SOS), de ügyesen
közéépítve kerülnek elő a 2009-ben megjelent Polaris c. lemezen található
felvételek is (Deep unknown, Forever is today, Winter skies). A lemezről
érdemes tudni egyébként, a borító magyar alkotás, s ezt Timo Kotipelto is
kiemelten hangoztatta nekünk :)
Kevés olyan pont volt, amire
lehetne panaszkodni, a Paradise-nál nem jött ki minden magas, a Black Diamond
pedig lehetett volna kicsit tisztább hangzású (ehhez képest annyi jó volt
benne, hogy baromi hangosan és gyorsan tolták). Több ilyet nem igazán
tapasztaltam, ha úgy vesszük, a teljes összkép mindenképp magáért beszélt, mind
hangra, mind kiállásra. Amit műsorként leművelnek, röviden úgy lehetne
fogalmazni, őrült finnek, de nagyon tudják, hogyan kell szerepelni.
Pihentetőnek és közjátéknak gitár-bass felelgetős játékot láthattunk, melyből
átment a dolog Lauri saját szólójába. Az a nem mindennapi látvány és
hallanivaló, amit bassgitáron leművelt, azzal sok gitárost is maga mögé
utasíthat, eszméletlen mit ki tud hozni hangszeréből. Aki látta már többször,
mondta, hogy kegyetlen, s hogy minden valószínűséggel a világ egyik legjobb
basszerosa, de amit ezen az estén Lauri leművelt, attól még az ő álluk is
leesett. Az új gitáros, Matias Kupiainen követte őt, láthattuzk-hallhattuk, ő
sem egy tehetségtelen zenész, tud játszani, nagyon jól, de a bass-szóló után,
valljuk be, újat mutatni már ő se tud. Majd a műsor ment tovább, ismét
tempósabb szerzeményekkel, Jörg is bedobott már pár látványelemet, amit
leginkább észlelni lehetett, mikor a dobverője repült több méter magasra, majd
vissza hozzá, s folytatta hibátlanul. Tomi Kotipelto pedig a konferálásoknál
dobott rá egy lapáttal a műsorra: megszólat magyarul: ’Sziasztok! Hogy
vagytok?’ ill. ’Nagyon jók vagytok’ Majd
angolul: Let me hear you (Hadd’ halljam hangotok)! Rájátszásnál pedig az ő kérése
volt annyi a közönség felé, hogy számoljanak vele együtt egytől négyig finnül.
Persze hangosabban. Ahogy mondta: „Előzőleg valami kisvárosban voltunk,
Szófiában. Ott hangosabbak voltak. Ti magyarok vagytok, megy ez nektek,
mutassátok meg. Legyetek oly hangosak, hogy robbanjon szét hátul a wc!” –
célozva ezzel korábbi hülyülésükre (avagy a PECSA felé tett jelzésükre…), aki
nem ismeri a dolgot, nézzen csak utána, elméletileg video is készült az esetről
:)
Kb félház volt, de elég hangosan,
lelkesen. Aki eljött, az tényleg a Stratovarius miatt jött el, s élvezhette az
első percétől az utolsóig. Nem bántanám Timo Tolkki-t, elismerem zenész
munkásságát, letett nem keveset az asztalra, s már korábban is aggodalomra
adott okot, mikor viták alakultak ki a bandában. Nem sokon múlott, hogy
széthulljon a csapat, de túlélték. Érdekes megoldásban, de sikerült. Valószínű
többen (sokan?) úgy fogják fel a dolgot, hogy a Stratovarius se lesz már olyan
mint volt, hogy más lesz – vegyük alapul, mióta létezik a banda, eddig mit
alkotott, s mennyire tért el attól, amit elkezdtek. Véleményem szerint nincs ok
aggodalomra, ráadásul ezen az estén megmutatták, hogy igenis élnek, léteznek, s
nem tűnnek el. S nehéz ezt úgy fogalmazni, hogy sértődés ne essék, de az estén
látottak alapján azt kell mondani, hogy még Tolkki nélkül is elég életképesek,
egyet remélhetünk: ha így tudják folytatni, akkor fognak még bennünket az eddig
megkedvelt zenei élménnyel kényeztetni.
Stratovarius:
ének: Timo Kotipelto
gitár: Matias Kupiainen
bass: Lauri Porra
dob: Jörg Michael
billentyűk: Jens Johanssen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése