Az Emergenza Tehetségkutató elődöntőinek újabb két
fordulóján vagyunk túl, mely február 29-én és március 1-én került megrendezésre
az Avalon Clubban. Első este 6, míg a másodikon 8 zenekart
láthattunk-hallhattunk. Ért pár kellemes meglepetés, ismét két nagyszerű estén
lehettünk jelen, tehetséges fiatal bandák produkcióit figyelve, új arcokat
megismerve. Mivel első napra abszolút nem készültem, még a fellépők sorrendjét
is elfelejtettem lejegyezni, így ha kavartan is, de zenekaronként tudok írni
pár szót, a második napon már ésszerűen készült némi jegyzet, mely alapján be
tudok számolni, valamint segítségemre volt Mucc, így ketten birkóztunk meg a 8
zenekaros est nehézségeivel.
Február 29. Péntek
Mint ahogy az korábban is jellemző, munkából sietve a
fesztiválra természetesen lecsúsztam az első banda fellépését, elnézésüket
kérem, de a főállásom sajnos fontos a megélhetéshez, csak szereplésük legvégére
sikerült megérkeztem, ha emlékezetem nem csal, ők az Inverz voltak. Mivel egy
fél számot hallottam mindössze, így nem merülök nagyon bele az elemzésükbe,
ennyiből nem lehet egyértelmű és elfogadható véleményt alkotni, s mivel nem
kerültek be az első négy helyezett közé, velük nem találkozunk a következő
körben, ha kíváncsi vagyok rájuk, más megoldást kell keresnem. S mindenki
másnak, aki lecsúszta.
Miután visszanéztem a képeket, sikerül összeraknom a további
sorrendet, így biztosan állíthatom, a következő zenekar a 3DO+ volt, őket pont
egy ott megjelent ismerősöm ajánlotta, legalábbis ő miattuk jött. A 2007 végén
alakult csapat szűken meghatározva melodikus punk-rockot játszik, ezzel
nagyjából egyet is értek. Könnyed, laza, élvezhető kis muzsika, alkalmas, ha
táncra perdülnél, egy kicsit a színpad előtt ugrálnál. Kellemes, könnyen
befogadható, néha-néha már túl könnyednek is tűnt. A zenekar neve egyébként a
tagokból ered, a „3DO” részt a három Dobos testvér, Dániel, Balázs és Bence
képezi, a + jelet pedig a két másik tag, Esztegár Anna és Jáni Attila.
A következő szereplőtől első ránézésre ódzkodtam kicsit,
ahogy ezt mondtam is nekik, hisz az eddigiekhez képest extrém megjelenésükből
nem tudtam, mire is számítsak, de aggódtam. Itt jött a nagy meglepetés, a Wet Lips olyan erőteljes
industrial produkciót nyújtott, hogy ott helyben lehidaltam. Itt jön az, hogy
időnként tegyük félre az előítéleteket, kinéznek, ahogy akarnak, de amit
leműveltek, az kifejezetten jó volt, s a közönséget figyelve nem csak én álltam
így hozzá fellépésük végére. Számomra elsőként a Rammstein hangulatát idézték
zeneileg, miután azt ismerem leginkább, de saját bevallásuk szerint a fő
irányadó és példa számukra a Deathstars.
Miután vegyes egy este volt, nem lepődtem meg semmin,
viszont vártam a következő, fölöttébb kedves zenekart is, ők a Monyo Project.
Elég gyorsan elnyerték tetszésem, mind zeneileg, mind kiállásban. Az énekesnő
Baba szemmel láthatóan tanult színpadi mozgást, legalább annyira, mint
énekelni, Monyó pedig amit a gitárokon leművelt, nehéz lenne szavakba önteni.
Hozzá kell tegyem, az ő álláspontja, muszáj minőséget nyújtania, miután
Erdélyben magyarként neki jelent meg először instrumentális lemeze. A koncertet
a legkönnyedebb, slágerhangzatú, popos dalokkal kezdték, s mentek át szép
lassan progresszív irányba, egyre komplexebb témákkal, melyeket sajnos a mai
hazai közönség szűkebb köre képes befogadni, holott ott rejlik az igazi zenei
mélység és tudás. S mindezt a bulit nem is teljes felállásban tolták le,
ugyanis oszlopos tagjuk Zsolti nem tudott jelen lenni, mivel épp Deák Bill
bandájában kellett a billentyűs hangszert kezelnie. Sajnos sokat nem értek el,
legalábbis helyezést tekintve, de szereztek pár új rajongót, legalább kettőt
biztos. Majd megyek máshova hallgatni őket, ugyanis fellépésük lesz, a
közeljövőben is.
A Stenk-ről nem maradt valami sok élményem. Ott volta,
igyekeztem figyelni, viszont két másik zenekarral is beszélni kellett, így
aztán annyit tudok hozzáfűzni, ami épp megmaradtt agyamban, s a fotókat
visszanézve beugrik. Fusion funk a stílusbéli megnevezésük az Emergenza
oldalán, ez talán rá is illik, könnyed szórakoztatásra kifejezetten megfelel,
csak nem voltam abban a hangulatban, hogy ez fogott volna meg (még az előző
gitártémák sokkhatása alatt voltam, no). De a maga nemében jó, kíváncsian várom
őket a középdöntőben.
Az est végére pedig jutott a (Surreal) Fusion, egyfajta
rap-rock produkcióval. Mindig óvatosan állok az efféle próbálkozásokhoz, mert
amennyire jó dolgokat ki lehet hozni belőle, annyira könnyű elrontani is.
Egyrészt kell némi zenei összhang, mint mindenhová. Rappelni pedig nem nehéz,
talán a legkönnyebb dolog, de nem árt ha van ritmusa, s végül ezt hangold össze
egy kicsit másabb igényekre épülő stílussal. Így vegyes érzésekkel figyeltem a
őket, voltak egész jól sikerült darabok, meg egy-két olyan is, amit nem árt még
gyakorolni. Az énekes srác pedig igyekezett némileg gondoskodni a hangulatról,
a fáradó közönséget megmozgatni, majd viccesre fordítva szót, egyik dalnál
nyíltan megmondta, mai napig lusta volt saját szöveget írni rá, így más
zenekarét kölcsönzi (talán Linkin Park-ot mondott, ebben nem vagyok biztos).
Azt kell mondjam, nem is lett rossz. Meglátjuk következő fordulóra mennyire
készülnek, örülnék, ha ott is jót produkálnának.
S a nap eredmény azaz az első négy helyezett továbbjutó:
1. 3DO+
2. Stenk
3. (Surreal) Fusion
4. Wet Lips
Március 1.
Első napot persze hogy nem pihentem ki rendesen, viszont
most időben kiérve, gondoltam láthatok mindenkit, s bővebben beszámolhatok az
estéről. Így is indult, nem véletlen jegyzeteltem minden fellépőnél, mert ha a
memóriámra kellene hagyatkozni, akkor sajnálatos módon azt lerombolta a
szponzor által a zenekarok és támogatók rendelkezésére bocsátott sörmennyiség.
Mielőtt a fiatal zenekarok kezdhettek volna, tavalyi döntős és dobogós
szereplő, a Suburban Neon játszott nekünk bemelegítésképpen, s amennyire tavaly
nem ragadtak meg, ahhoz képest most kifejezetten jó véleményt alkottam magamban
róluk. Biztos sokat gyakoroltak :)
S ismét meglepetések napja, a History of heaven állt ki, 4
fiatal srác fekete nadrágban, vörös ingben, melyen fekete csillag, kedztem
aggódni, valami tinipunk lesz megint, akkor megyek hátra. Ehhez képest teljesen
mással rukkoltak elő, be is vallottam nekik, ezt ki nem néztem volna belőlük. A
Linkin Park és System of a Down zenei hatásának keverékét véltem észrevenni,
igen, nagyjából az alternatív rock tág fogalmába sorolhatnám, nehéz egyértelműen
elmondani, mit is hallottunk. Valami erőteljes zenei produkciót, amivel
elégedettek lehetünk. Egyébként teljes mértékben saját dalokat játszottak,
saját gondolataikat, véleményüket írják bele a globalizációról, háborúkról, s
magáról a környezetről.
A Sunset legalább ennyire meglepetés volt, szintén a
megjelenést és zenei teljesítményt figyelembe véve. Egyikük Led Zeppelin
pólóban, rasztahajjal, másik rózsaszín, „szellemirövidzárlat” feliratú
felsőben, az énekest is hamarabb gondolnánk egy punk-bandába, ezek után a
stílus-leírás szerint „metal cross over”-nek beállított banda valójában egy
összetett metal-produkciót nyújtott, melyben helyet kapnak a funk, jazz és
metal elemek egyaránt. Meglepő, érdekes, de mindenképp figyelemre méltó.
Harmadikként az M-nélkül szereplését élvezhettük,
kifejezetten jó hangzatú, folk-elemeket is használó progresszív rockbanda,
melynek története már nagyjából tíz évre nyúlik vissza. Egyikük sem tegnap
kezdett zenélni, ezt érezni is, jó összhangban lévő zenekar, s ugyanez jellemzi
a színpadi teljesítményüket is. Mindez talán pont az eltelt éveke eredménye,
rengeteg kísérletezésen vannak túl, volt idő összeszokni, még a tagcseréket
leszámítva is. Zenéjük bár progresszív, s nem a legegyszerűbb dallamok, témák
jellemzik, ugyannyira könnyen érthető és emészthető, emberközeli, vidám, saját
szavukkal mondva „ezek a dalok embereknek, emberekről szólnak, politikai
üzenetük nincs”. Talán épp ezért annyira befogadható, szerethető. Megérdemelten
jutottak tovább, így a középdöntőben újra találkozhatunk velük.
Sorban a következő a Faded Life. Valamiért belőlük nem sokra
emlékszem, ki tudja miért. Relatív fiatal székesfehérvári rockbanda, melyről
legtöbb emlékema megjelenésük meg a pár szó, mit leírtam. Belavaló, igazi
rockzene, mint mondjuk egy Motörhead, kicsit beépítve a grunge és trash
jellegéből egy kicsit. De valami hiányozhatott, ha semmi nem ragadt meg
belőlük. Tovább nem jutottak, így a tehetségkutató folyamán idén már nem
láthatjuk őket, esetleg máshol, máskor. Rock-rajongóknak javasolt, s döntse el
mindenki maga, mire véli.
Miután a zenekarok közti szünetekben (meg néha kicsit többet
is) a backstage-ben voltam, pont azért, hogy aki érdekel, azzal tudjak váltani
pár szót, esetleg kontaktot cserélni, s jövőbeli együttműködésről megállapodni,
már játszott a soros zenekar, pontosabban sokkolta a népet. Ahogy leértem, csak
álltam, egy perc múlva kicsit magamhoz térve figyeltem, mi is folyik, majd
következő nagyjából 20 perc további sokk. Az Entrópia Architektúra
úgynevezett experimentális zenéje és a hozzá társított színpadi produkció,
valamint fényhatás (majdhogynem sötétség és egyszerre csak egy színű fény, az
se sok), a háttérben vetítés, további sokkoló képanyaggal egyszerűen arra
késztetett, hogy ott kell maradni. Némi sampler ének sehol, helyette hörgés,
visítás, a gitáron tépték a húrokat, csörömpölés vasrudakon, sajna a flexelés
kimaradt biztonsági és tűzvédelmi okokból, pedig az lett volna a végső csapás.
Olyan nincs, hogy ez tetszik vagy nem. Sokkol és vagy a hatása alá kerülsz,
vagy nem. És még tovább is jutottak, legnagyobb meglepetésükre.
Ezek után kifejezetten tingli-tangli hatásként jött a
Schoolphoto nevezetű punkzenekar, egész pontosan a tinipunk illene rá jobban,
hiszen elég fiatalok. S ráadásul leginkább az ő közönségük volt jelen.
Mostanság ez a vonal hódít, ez a divat, de akkor sem tudok rajongani érte, sem
megszeretni, ne is várja el senki. Készült róluk pár kép, de nem bírtam
túlzottan, sorry. Ettől függetlenül biztos jó volt, épp elég rajongót tudtak
hozni, tehát igény van rájuk, nem is bojkottálom a bandát, de inkább nem
alkotok bővebb véleményt, miután képtelen voltam 2 számnál tovább figyelni
őket. Nagy hülyeséget meg inkább ne írjak, se olyat, ami nem fedi a valót.
Közeledik az este vége, de van még zenekar, portálunk jó pár
tagjának kedvence, a jelenleg még Kárhozat néven szereplő, de felállásban
változott és névváltoztatás előtt álló társaság. Arról tudnak többen, hogy a
basszgitárostól meg kellett válniuk, s a másodgitáros Ádám vette át a helyet, s
azt kell mondjam, ebben a formában másodjára sikerült látnom őket, s többekkel
egyetértek, mintha sokkal jobbak lennének, mint voltak. A klasszikus
heavy-metalt képviselik, érezhetően nagyon nem az ő közönségük volt jelen, nem
is hoztak sok embert, de a színpadon nyújtott teljesítmény és az énekes
hülyeségei meghozták az eredményt, aki ott maradt elöl, nem távozott a fellépés
végéig. Azért voltak ott igazi metál-arcok is, láthattuk. Ha lemaradtál volna,
még lesz lehetőség pótolni, a középdöntők során.
A végére került a Dharma, kik egy korábbi estén betegség
miatt nem tudtak megjelenni, s most esélyt kaptak a bizonyításra. Bármennyire
szerethetem a zenéjüket, s hiába az egyik legjobban hangzó banda lehetett volna
az est folyamán, s az észlelhető közönségnek még láthatóan tetszett is, azért
javarészt csak érdeklődve álltak, s annyira újdonságként hatott nekik, hogy nem
tudták mi van. Érdekes, hiszen máshol láttam már a csapatot, s teljesen más,
sokkal pozitívabb fogadtatásban részesültek. Sebaj, itt is szépen eltolták a
dalok javát, habár az idő elég szűkös lett, de nagy csúszások elkerülése végett
szigorúan betartatják a szervezők, s néha ez sem hátrányos, mindenki érdekében.
Habár itt nem arattak nagy sikert, véleményem szerint jól játszanak, szememben
nem csökkentek, máshol, máskor láthatjuk őket, pláne, hogy a Road
lemezbemutató-turnéjának több állomásán előzenekarként lesznek jelen.
S végül a továbbjutók sorrendje:
1. Schoolphoto
2. M-Nélkül
3. Entrópia
Architektúra
4. Sunset
5. Kárhozat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése