VOLT 2007, Sopron

1.nap: Július 5-e volt a nap, mikor a Pesti forgatagból kivergődve nyugatnak indultunk dolgozni és metálkodni pár napra a soproni VOLT fesztivál keretein belül. Esti érkezésünkre már kissé felázott az agyagos talajú parkoló, ahol a nagyszínpadról kihallatszódó, a magyar elektronikus zenei szféra egyik legjelentősebb alakja, Yonderboi dallamai szolgáltattak alapot dagonyázásunkhoz, mire sikerült normális helyet találni hála a kedves parkoló-felügyelő lányoknak, majd siettünk a jegyekért. Az átvételük, majd a kötelező táskamotozás a hosszú sor ellenére meglehetősen gyors volt, mindamellett meglepően normálisak és korrektek volt a biztonsági szolgálat emberi a közhittel ellentétben! Már fél tíz fele járt az idő, mikor még komoly feladat előtt álltunk : helyet találni a sátornak, majd felállítani, igyekezni sem ártott, hogy valami koncertet is elcsípjünk még, de a magyar ember találékony, a problémákat gyorsan megoldva már robogtunk is a Viva Megawatt Arénába.

A legrégebbi magyar metálbanda, a Moby Dick már pakolt a színpadra, mire odaértünk, nem váratták sokáig a nagyjából 2/3ig telt sátornyi közönséget (ami szép mennyiség), rázendítettek, elég sok dal került sorra legutóbbi (Se nap, se hold című) lemezükről, na meg az elhagyhatatlan régi dalok, melyekkel 15-20 éve alapozták meg a nevüket. Bár sokan azt hinnék, már nem nagyon létezik a zenekar, vagy csak vegetál, ki kell ábrándítsam őket, ez a fellépés is bebizonyította, habár lemezeket, új dalokat kevésbé gyártanak, annak ellenére nagyon is élnek!

A következő fellépő is régről ismert név, sokak kedvence mindmáig, nevezzük nevén, Kalapács Józsiról van szó. Jelen esetben Kalapács néven futó bandájával mutatta meg, milyen az igazi fémzene (magyar módra). Az elmúlt évek termései mellett ők sem hagyhatnak ki régebbi dalokat, mint pl. a „Bűnöm a rock” vagy a „Mindhalálig rock’n’roll”, melyeket különösen nagy örömmel fogadott a  még mindig elég nagy létszámú közönség. Bár dinamikus és jól összeállított fellépést nyújtottak, a koncert után úgy vélekedett a zenekar, a kései időpontban is kissé punnyadtan játszottak. Ennek ellenére szolgált a láthatóan pozitív reakciókat adó vendégsereg látványa, számomra is életem egyik legjobb koncertélményének tudható be.

2.nap

Az első napot még ki sem pihentük rendesen, mire újra munkához láttunk, délután 3-kor kezdett a Wisdom a Viva Megawatt Aréna színpadán. A korainak nevezhető időpont ellenére nem pangott a küzdőtér, de azt sem állíthatom, hogy nyomorogni kellett volna, miközben a banda csüggedés nélkül játszott. Angol nyelvű énekkel, heavy/power metál elemekből építkező zenéjük tökéletes ébresztőnek hatott (bár nekem így is befért egy kávé, mintegy megszokásképpen). Itt jelentették be azt is, hogy hamarosan megjelenik nagylemezük Japánban is, remélhetőleg lesz olyan sikere, mint itthon!

Másodikként a folk-elemeket és részben magyar témákat felhasználó Dalriada érkezett. Egész jól megszerkesztett produkcióval készültek, bár a viszonylag korai (délután 4óra) fellépés közönség szempontjából nekik sem kedvezett túlzottan. Lemezeiket jópárszor hallottam már, azért is voltam kíváncsi rájuk élőben, már csak azt nem tudom eldönteni, tényleg vontatott volt-e a szereplésük, vagy a kevés alvástól rámtörő álmosság miatt tűnt annak. Legtöbb számuk elég hosszú, ennek ellenére nem is keveset sikerült lenyomniuk nagyjából egy óra leforgása alatt, sorra kerülhettek olyan dalok, mint pl. a „Rab gólya”, a „Védj meg láng” és a 2 részből álló (és két albumra elosztott) „Szondi két apródja” is. Kellemes kis koncert lehetett volna, de inkább egy későbbi időpontban, remélhetőleg legközelebb sikerül úgy kifogni.

Igazán érdemleges fellépők híján jöhetett a pihenés (pontosabban pihentető sörözés), majd este 7óra magasságában betekintettünk az Auróra koncertjére, meglepődve tapasztalhattam, mennyire megtelítették a küzdőteret, a majdhogynem álló füstben kissé kocsmahangulatot idézve vegyült fiatal és öreg, miközben a színpadon az egyik legrégebbi magyar punk-banda nyomult. Attól, hogy én nem rajongok értük, elismerésem, ennyi év elteltével még mindig jól bírják, tudnak olyat nyújtani, amire igény van, mégsem igénytelen.

Majd 9 körül  a nagyszínpadra érkezett a Quimby, főként fiatalokból (észrevételem szerint elég sok, 3féle : visszafogott és szerény megjelenésű, jajj de esetlen, vagy húdetrendivagyok kiscsajból) álló láthatóan nagy  létszámú közönség előtt játszhattak. Az indítással teljesen elégedett vagyok, egyaránt dallamos és mozgalmas dalokat hallhattunk, ami mindössze 20 percig ha tartott, majd átváltottak lassabb, szinte tüntyi-prünytyi dallamokra, olyan szinten, hogy újabb 20 perc elteltével ismét erősen éreztem a kávé hiányát, nem is tagadom, utóbbi mellett döntöttem.

Kicsit frissülve a Vodafone-Samsung Arénába lestünk be. Pusztán a kíváncsiságtól hajszolva, hiszen nem gyakran látni a Szlovéniából érkezett Laibach-ot szerepelni felénk. Vetítéssel kísért, elektronikus-akusztikus alapokra épülő meglehetősen mély hangvételű, jelen esetben főként új lemezükön szereplő himnusz-feldolgozásokból összeállított koncertjükkel érdekes színfoltot képviseltek a fesztivál fellépői között.

Késő este, nagyjából 11-re kezdhetett a sokak által várt, fesztiválokon igencsak ritkán megjelenő Ákos., ki már a délután folyamán egy kisebb koncertnek megfelelő beállással jelen volt. Komplett show-val készült (melynek elemei a szimfonikus kíséret, 4 tagú vokálkar, kivetítő a háttérben különböző látványelemeket nyújtva), egy nagy csokorba állítva dalait. Hiába a nagy felkészülés, sajnálatos módon valami mégis hibádzott, maximalizmusát ismerve nem csodálkoznék, ha utána lett volna pár keresetlen szava a felelősökhöz.

Közben a Megawatt-sátorban már rákezdett a Bikini, siettem is át inkább oda, csak olyannyira megtelt ez a hely is, hogy némi gondot okozott a színpad közelébe jutni, de rá lehetett venni több személyt is, adjon helyet maga mellett, miközben a „férfi megy, a nő marad”. 1-2 új dalt beékelve sorra jöttek a régi nagy slágerek, fergeteges buliban lehetett részünk, amint több ezren csápolva D.Nagy-al együtt énekelték a dalokat, kérés nélkül is. Lukács Peta pedig ismét bizonyította, megérdemelten nevezhető az egyik legjobb hazai gitárosnak. Sikerült olyan hangulatot teremteniük, nem számított már, részegen ki visz majd haza….

A P.Mobil követte őket, valamivel kisebb közönség előtt, bár őket ez már cseppet sem zavarja, hiszen aki jelen van, az biztos hogy legalább szereti őket, s nem valami trendiség miatt maradt az erőteljesen magyar hangvételű koncertre. Miközben Rudán Joe a tőle elvárható tökéletességgel énekelt, Schuster Lóránt többnyire konferált, majd ismét meghúzta a borosüveget. Az a fajta zenekar amit vagy imádnak, vagy utálnak, de nem kell megvetni senkit a véleménye miatt, zenéről van szó.

3.nap

Elég korán, már délután 2kor belekezdtünk, méghozzá egy, érthetetlen módon a főleg elektronikus zenére épülő Vodafone-Samsung Arénába helyezett műsoron, melyet a túlzottan kis közönség miatti csalódottságában az énekes is csak Tűzmadár-matinénak hívott. De legalább becsületesen végigjátszották, minden szám közé beékelve néhány poén, de nem lehetett túl sokat kezdeni a jelen lévő kb. 20-30 másnapos avagy ébredező emberkével (beleértve magunkat is), talán legközelebb.

Vissza a metálos sátorhoz, csak ne lenne olyan meleg bent. Késve érkezett a Cool Head Clan, de legalább kárpótoltak bennünket egy hangulatos-pörgős, egyben szórakoztató koncerttel, saját dalokkal, feldolgozásokkal egyaránt, punkosra véve a figurát. Elégedettségünkhöz mindössze egy dolog hiányzott, egyik legismertebb és legkedveltebb feldolgozásuk, a „Szeresd a testem” kimaradt. Nagy hiba.

Erősen a késésekről szólt a nap, mint később kiderült, egy, valahol az odavezető úton kigyulladt kamion hatalmas torlódást okozva nehezítette az aznap érkező zenekarok lejutását. Így legalább fél óra csúszással kezdett az Insane is, a lehető legjobban kihasználva kevés fennmaradt idejüket, minimalista konferálással pörgették a kénytelen kényszerből rövidített dallistát, ennek ellenére meglehetősen jó produkciót nyújtva. Többen hiányoltak valamit, nem mást, mint Oszit, az énekest, mint kiderült később, nemrégiben kivált, s az addig besegítő srác vette át a szerepet. Ez már nem ugyanaz, annyi szent, de ettől még ugyanolyan jó, szerintem.

A nap egyik fő programjához érkeztük, Tankcsapda a nagyszínpadon. Ahogy azt Lukács is megemlítette, nem éppen kellemes, hogy 2 sokkal inkább elektronikus zenei vonalat képviselő banda közé ékelték be őket, de ha már eljöttek, pörögjenek a punkok. Nagyjából 80 percig nyomták is, lassításokat elhagyva, s bár relatív távol álltunk, még így sem úszhattuk meg a pogót. Miután Rage hozta magával a fotómasinát, arra is ügyelni kellett, úgyhogy ha muszály volt, szorgosan lökdöstük odébb a túlzottan pattogó, főleg 15-16 éves ifjoncokat. De azért jó volt az, aki nem bírja, az meg minek van ott. Rengeteg dalt hallhattunk legutóbbi lemezükről, idén ki tudja hanyadjára mondhatta el Lukács, a „nevem rock”, nem kell semmi, nem akar mást, csak füstöt és lábdobot, de ha már be vagyok rúgva, jöhet Johnny a mocsokban, és akkor már California über alles, mégis az élet a legjobb méreg.

Ki is száradtunk, irány sörért, persze hogy rengetegen vannak, persze hogy túlmelegedett a sörcsap és persze kevés a személyzet is, tehát vagy várakozol türelmesen, vagy megunod és pofátlan módon furakodsz és nem hagyod békén a csapost, amíg nem téged szolgál ki. Ennyi opcióból választhattam, majd sikeresen hozzájutottam a szükséges tele korsóhoz, melynek tartalma már akkor se volt elég hideg, mikor kicsapolták…és persze hogy híg, igazi fesztiválsör, de legalább van. 11-re volt kiírva a Prodigy, ehhez képest húzták a népet, jó fél óra csúszással kezdték el kirázni a szart is az emberekből erőteljes basszusmeneteikkel, olyannyira sikeresen, a gyengébbek már első szám alatt jól láthatóan távolodtak a hangfalak és a színpad közeléből. Ehhez edződni kell, nincs mese, pláne, ha 100 méterrel arrébb is rezget a mély. Lenyomták a legismertebb számaikat, végig dübörögve, félplayback módon ugyebár, mert másképp nehéz lenne, csak azt tudnám, minek volt a basszgitáros, mert kihallani nem igazán lehetett, avagy ő is látványelemet képviselt, miután nehéz volt messziről eldönteni, férfi-e vagy nő. Részletkérdés, a „koncert” legalább sikerült, még ha itt a visszatapsolás semmit sem ért is.

Levezetésképp ismét Megawatt Aréna, épp a Black Out játszott, elég szerény létszámú, mondhatni ténylegesen nézőközönség előtt, s bár a banda még mindig él és virul, ez az eset Kowalsky hiányából fakad, vagy mennyire játszott közre az éjjel fél kettes koncertkezdés?

4.nap

Gyengén indult a negyedik napunk, hogy változtassunk rajta valamit, leültünk ismét sörözni, pechünkre az Vodafone-Samsung Aréna közelében találtunk helyet, így végigszörnyülködtük akaratlanul is a Vad Fruttik valamint a Csókolom nevű bandák szereplését, mai napig úgy gondolom, ahhoz nagyon be kell rúgni, s még akkor se tetszik, legfeljebb ha jön a „sárga zsiguli”. Este 6ig kellett várni, bár én akkor se voltam elragadtatva, kellemes, dallamos zenét játszana a Heaven Street Seven, de ettől mégsem az én vonalam, legfeljebb angolul. De legalább Rage örülhetett :)

Megawatt Aréna ismét (viccesen mutat rajta a Viva jele még mindig számomra), színpadon épp a Fish! Néven évek óta egyre népszerűbb pesti illetőségű banda, korábban nekem is nagyon tetszett, s még mindig nagyon jót nyomnak élőben, annak ellenére, hogy a lemezük inkább förtelmes. A klipes daluknál hiányzott közülük kicsit a régi gitáros, de mit tehetünk? Ilyen ez a popszakma. Azon túl teljesen rendben volt, nem csak jól szólt, az énekes jelleme is olyan, amilyen, legalább a színpadon jó bulit csinál.

Viszont fél 8kor nagyszínpadon Depressszió, amit már jobban vártam. Mintha bemelegítőt tartottak volna, az első pár szám valahogy nem úgy szólt ahogy kellene, leginkább nem elég hangosan, de korrigálták időben a problémát, utána viszont szépen belecsaptak a lecsóba, bizonyítván, hogy jó, jó van már egy közkedvelt banda már Debrecenből, de te „csak lásd”, nekik is kijár már egy hely a magyar rockzenei palettán! Ha ezzel valaki nem értene egyet, akkor pedig  „sokkold a rendszert”, és zúztak tovább.

21:00 elmúlt, s már Lovasi András jellegzetes hangja száll a nagyszínpadról, csupa ismert dallam, nem csoda, hiszen a Kispál és a Borz zenéje könnyed és befogadható, rengeteg helyen játszák, sokan szeretik, tehát ha akarod, ha nem, úgyis eljut hozzád is egyszer. Ettől még nem leszel rajongó, csak tudod legfeljebb, hogy van ilyen is. Nem volt nagy pörgetés az elején, sokkal inkább neveztem volna ezt is csendes-ülős koncertnek, így nem bírtuk sokáig, meg már kezdtünk megint kiszáradni.

Tankolás után Megawatt, soproni zenekar játszik, a Blues Floor, olyan jól, hogy elsőre tetszik. Nem 100% blues, annál rockosabb kiállású, de egyszerűen csak jó, legyen szó saját számukról, vagy feldolgozásról, vagyis sokkal inkább más felvételének előadásáról. Meglepő, nem csak nekünk jött be ennyire, elég sokan maradtak benn,ahhoz képest, hogy időközben már rákezdett a közelbe eső nagyszínpadon a Korn, többé-kevésbé még be is hallatszott, ezért húzódtunk mi is a hangfalakhoz közelebb.

Na de véget ért a Blues Floor, és csak másodjára jár nálunk a Korn, lessük meg, mit produkálnak, jobb avagy rosszabb lesz, mint a Szigeten volt. Viccesen hatott, amennyire szemmel láthatóan nem sokkal, de mégis kevesebben voltak jelen, mint Prodigy-n. Pedig most jó volt, technikai problémák nélkül, élvezhető és korrekt, az első sorokban tartózkodóknak legalább annyi fájdalma lehetett napokig, mint aki Tankcsapdán volt ugyanott elöl, de ez benne van. Rage kibontva haját előrébbnyomult kicsit, én meg csak őriztem a fényképezőgépet, ahhoz hogy használható képanyagot hozzunk, túl messze voltunk (még előrébb menni igencsak problémás), s már nem az alkohol hiányától voltunk kevésbé stabilak. Végülis belefér, 4 nap után először sikerült berúgni, s nem a wc-ajtót.

Azt est vége megint a Megawatt Aréna lett, meglestük, mit alkot Ganxsta Zolee és a Kartell. Ez sem rock, igaz, de megnézhetjük. Egy laza kis műsorral készültek, sőt, túl lazának tűnt, de szervezett volt, s hallatták hangjukat mikrofonjaikba, amíg a még éber illetve arra bolyongó emberek a sátor legalább felét megtöltötték. Majd ahogy a „zenekar” ideje lejárt, gyorsan leléptek, s ennyi, vissza már nem jöttek, kezdődjön a VOLTzáró rock-diszkó Dj Paplan segédletével, mi meg csámborogtunk egy jót még a fesztivál területén, majd ismét az egyik sátorból jól hallható teknóra kellett elaludni, még utolsó éjjel is. Hogy jövőre megyünk-e? Ezer örömmel, persze hogy jó VOLT, ott a helyünk!