Érdekes, s egyben nagyszerű zenei élményben lehetett része
május 5-én az A38-ra látogató közönségnek. Már a hely is nagyszerű választásnak
bizonyult, mert bizony ehhez a produkcióhoz nagyon szükséges a jó hangzás,
amiben itt szerencsére nem volt hiány. Hogy mitől érdekes az egész? Nem tipikus
zenekari felállás az, melyben érkezett a 3 tag: Tony Levin, Michael Bernier és
Pat Mastelotto. Pat egyszerre dobol és kezeli a samplert, míg Tony és Michael
nem az általában megszokott látványt nyújtja, mivel gitár helyet az úgynevezett
’stick’-en játszik. Érdekessége, hogy bár gitárra alapoz elsősorban, eltér a
használata: párhuzamos kézhasználatot igényel, több húr, több funkció. S amit
abból ki lehet csalni, már csak az előadóművész fantáziáján és rátermettségén
múlik. Ebben pedig nem volt hiány, igazi hangorgiát kaptunk, zenei csemege
ínyenceknek, mely valódi elismerést érdemel.
Egy kis előtörténet, mely igényelt egy kis keresgélést a
neten: mi is az a stick? Emmet Chapman fedezte fel ezt az egyedi hangszert, s
tanította zenészek sokaságát már 1969 óta. Kétkezi hangszer, melyen a két kéz
egyenértékű, egymással szemben áll, azaz párhuzamosan érhetnek a húrokhoz,
létrehozva ezzel egy erőteljes, új zenei nyelvet. Basszusvonalak, szólók,
ritmus, akkordok párhuzama, ahogy csak kívánjuk. Mára már zenészek ezrei
sajátították el a technikáját és használják zenéjükben az azóta kialakult
verziókon: stick, grand stick, stick bass, Ns/stick. Emmett pedig eredeti
terveire alapozva tovább fejleszti, bővíti a dolgot, a hangszer variációit.
Ezen az estén Tony Levin és csapata mutatta meg hazánkban,
mire is képesek. Már az is sejtet valamit, hogy korábban mely zenészekkel,
zenekarokkal dolgoztak együtt, s megemlíthetünk világszerte ismert neveket:
King Crimson , Peter Gabriel, Mark Knopfler, Al Jarreau, David Bowie, Alice
Cooper, Pointer Sisters. Mostanra pedig saját turnéjukat tartják, elkápráztatva
a közönséget. Jómagam úgy érkeztem a koncertre, hogy akkor még semmit sem
tudtam róluk, időm se volt ránézni, jöjjön csak a meglepetés ereje. Abból
jutott is bőven, mire a hajó koncerttermébe jutottam, már a színpadon alkottak.
Az érdekesen kellemes hangzás elsőre fülbemászó, de mitől volt olyan, hogy
érték el? Ha nem tévedek, Michael Bernier volt az egyik okozója: pengetés
helyett vonót használt hangszeréhez, hasonlóképp Tony Levin, miközben Pat
Mastelotto a samplert kezelte. Bal szélről lazán, de folyamatosan áradt a füst,
kiemelvén a fénycsóvákat, így lett teljes a színpadi összkép, sejtette, hogy
itt valami olyanra lehet számítani, ami maradandó élményt okoz. A könnyed
felvezetés után kissé blues-osra vették a formát, mindössze egy szám erejéig,
azon túl leginkább a (talán fúziós?) jazz-rock és progresszív elemek
érvényesültek. Olyasfajta alkotások, melyeket egyaránt ajánlanék figyelmébe a
VHK-n, Korai Örömön nevelkedetteknek, valamint a Dream Theater és hasonló
zeneileg igényes, de embert próbáló bandák rajongóinak, a jazz rock kedvelőinek
pedig mindenképp. A stick-et használva egyszerre teljesülhetett a basszgitár, a
szólógitár, s megannyi egyéb hang, amin csak ámultam, ezt hogy csalták ki
belőle, mondhatni, a lehetőségek száma végtelen. Jó adag improvizációt
gyanítottam a dologban, habár a nagy összhang azt mutatta, 99%-ban jól
komponált szerzeményeket adnak elő (persze akadt 1-2 elütés, összecsengés, ami
hirtelen zavar, de nem több fél-egy másodpercnél , ez esetben megbocsájtható
volt). Végül az improvizáció mégiscsak igazolódott: a dallam lassul, lágyabb
téma irányába terelődik, mikor is a dob minden feltűnés nélkül leáll, s Pat
egy, majd két kézzel csettint a mikrofonjába, felelgetős játékba kezdve
Tony-val, bevonva a közönséget is, majd közli: ’Elnézést, rossz számot
játszottam’. Feltűnt ez valakinek? Teljesen odaillett, lehetett volna
tervezetten is a műsor része.
Éneket nem vitték túlzásba, főleg instrumentális vonalon
mozognak, de abban zseniálisnak mondható. Minden dal egy új meglepetés, sosem
úgy fejeződik be, ahogy elkezdődött, mind különböző, egyedi, ne is várd egy
számon belül se az egyszerű dallamvezetést, inkább olyannak hangzik, mintha
összedobálnának rengeteg hangot, mely egy jól hangzó egészet alkot, s közben
olyan szólókkal tűzdelik meg a dolgot, melyre a gitárvirtuózok többsége irigy
lehetne. S az, hogy gitártémát, vagy basszust kell játszani, jammelni vagy
különböző riffeket tolni a hallgatóságra számukra nem okoz gondot, nagyon
értenek hangszereikhez, jól látni, illetve hallani zenei képességeiket,
érezhetően nem kezdő zenészek és nem véletlen voltak jelen más, világszerte
ismert projectekben. Nem az a tipikus hajrázós buli volt, sokkal inkább állt és
ámult az ember, élvezve a hangorgiát, majd a számok végén elégedett
tapsviharral köszönet. Nagyjából tátott szájjal álltam ás bámultam végig,
nagyszerű koncert volt. A hálás közönségért pedig a zenekar is hálás volt,
visszatapsolás után még vagy negyed órán át gyönyörködtettek bennünket, majd
egy kis ajánlás a merchandise-pulthoz, ha valaki cd-re vagy pólóra vágyna, s
végül Tony közölte, annyira jó ez a közönség, megérdemel még egy dalt. Így
közel kétórányi koncerttel örvendeztették meg az oda látogató hallgatóságot. A
magam részéről azt kell mondjam, nagyszerű élményt nyújtottak, kár lett volna
kihagyni. Az egyetlen hibája a dolognak, mikor hazaérve keresi az ember neten,
s ráeszmél, hogy a myspace-oldal és hasonlók sokat nem érnek, mert nagyon nem
adják vissza ugyanazt a hangzást, a youtube-on pedig hiába akad video, a
minőségén lenne mit javítani. Így egyetlen opció marad, megvárni a következő
fellépésüket, mert ez az, ami kifejezetten élőben élvezhető. Elvégre az az
igazi művészet….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése