Így utólag nehéz lenne megmondani, a tribute zenekarok
sokasága iránti kíváncsiság vagy a mélyről fakadó környezettudatos felfogás
vezérelt azon a bizonyos szombaton a Petőfi Csarnok irányába. Gondolom, nem
kell ecsetelnem bővebben (még ha festeni is tudnék…), a két tényező
összehozásával megalkotott rendezvényre várták az érdeklődőket. Ráadásul egész
napos programot kínált a szervezőség egyénileg, csoportban vagy családostól
érkezőknek egyaránt. Erről szólna most rövid, őszinte (?), de legalább
garantáltan hiányos mesém.
A programokból végül szinte semmit nem észleltem, miután
többé-kevésbé a koncertek kezdéséhez igazodva érkeztem. Bár a guitar hero-t
volt szerencsém pár pillanatra megszemléli, az ifjabbak rendszeresen foglalva
tartották az erre a célra beállított szerkezetet. Sőt, az illetékes szervező
javasolta, próbáljam ki én is nyugodtan- de letettem róla, mondván, a kezem
sajna ezt már nem bírja. (Na meg hagyjuk meg az élvezetet a gyerekeknek, még
csúnyán néznének rám a végén -hát még a szülők-, ha bakanccsal közéjük
rongyolok, márpedig most én játszok címszóval). Egy dolgot viszont kifejezetten
hiányoltam: a visszaváltható söröskorsót. Jó nekem az eldobható is- de
anyagilag mennyivel jobb a visszaváltható? És mennyivel környezetkímélőbb?
Nincs tele a szemetes, nincs elszórva a földön,stb. Csak arra figyelj, ha a
pultnál újabb sört kérsz, lehetőleg a
sajátodat kapd vissza…
Sikerült pár fellépő műsorából is valamennyit elcsípni
gyenge intenzitással folytatott, kizárólag alkoholtartalmú italkóstolgatás
közben/előtt/után. Az igazat megvallva jobbára céltudatosan sikerült betévedni
az adott fellépőkre érdeklődés és hangulat függvényében. Így jutott egy kevés
az Eric Clapton szerepléséből. Felismerni kifejezetten egyszerű volt, hiszen
elég jellegzetes muzsikát játszanak: Eric Clapton dalait. És meg kell hagyni,
elég jól. Van egy hangulata. Akárcsak a Vortex féle Megadeth-tribute az erősebb
dallamok kedvelőinek. Róluk már hallottam többet, talán élőben is sikerült-
erről emlékeim homályosak, inkább nem nyilatkozok. Jelen esetben viszont
igazolhatom, hogy jó bulit csaptak, csábítva a népet a kisterembe. Feltehetően
a Judas Best örömére is egyben, hiszen ők követték a bandát. S mivel? Erőltesd
az agyad, nem nehéz rájönni. Judas Priest nótákat toltak. Még tovább fokozva a
teremben már kialakult hangulatot, jó kedvet. Na igen, hozzá kell tegyem, a
banda felállása is önmagáért beszél. Csak néhány név: Tüdő (ének) – nem először
láttam, ez a téma fekszik neki, s ezzel többen egyet értenek. Doboknál Hornyák
Balázs- náluk ez szinte családi hagyomány, ő pedig nem véletlen püfölte a
bőröket a Hard-ban, illetve nem tudom, jelenleg mi az állás, de a Cool Head
Klan csapatát is erősíti/erősítette. Az igazán állandóbbnak nevezhető project,
a Velvet Seal pedig megérdemelne már egy újabb külön cikket…
Nagyszínpadon Joy Divison tribute másnéven az Isolated.
Szép, jó, magával ragadó a színpadi kép, teljes mértékben visszaadja azt, amit
kell, a legnagyobb hibája, hogy szinte
senkit nem érdekel. Nem véletlen, azért hazánkban az anyazenekar sem számít a
kifejezetten ismert és közkedvelt bandák közé. Ellenben a szomszédos teremben
Nirvana dalok csendültek fel a Leaner tolmácsolásában, s tagadhatatlanul az est
egyik legjobb fellépőjeként elégedetten vonulhattak le, miután megmozgatták,
megénekeltették az egybegyűlteket. Sőt- amire ritkán van példa a szoros
időbeosztás miatt- engedélyt kapott a zenekar kicsit tovább húzni a műsort.
Mert rájuk érezhetően igény volt. Igazi őrültek, s nem csak a zene, a show is
jó hozzá. Az ilyen bulikon pedig észrevehető, a Nirvana dalai sem igazán
korfüggőek, hiszen a 15-től a kb 50éves korig mindenféle arcot lehetett látni
itt is- s mind ismerték, kedvelték a dalokat.
Ezzel fel is volt adva a lecke a Helloween-t toló Keepers of
Jericho számára. Félteni nem kell őket sem, fiatal koruk ellenére ügyes
zenészek, s tudják mi a dolguk, aki azt a zenei vonalat kedveli, annak
csalódást nem is okoznak. Talán nem véletlen akad szereplési lehetőségük rendszeresen,
s hallani felőlük innen-onnan rendszeresen.
Mindeközben még fel-fel vetődött bennem, miért is nem
indultam a rocksztár-hasonmás versenyen, melynek eredményhirdetését se láttam
végül. Pedig ifjúkori John Mayall-nak jelentkezni kellett volna, bár azóta
nagyobb a szakállam. Meg mire sikerült volna ott helyben megfelelő képet
találni, ami igazolja a hasonlóságot, beleőszülök, s lehetett volna agyalni, na
most épp kire hasonlítok… Meg egyébként is Mayall inkább blues. Akkor ő nem is
rocksztár? Hö?
Ellenben még hátra volt a Metallica tribute, ezúttal
Masterica néven, amirl nem tudom már hanyadik verzió, de az énekes itt is
ugyanaz, akit legelőször láttam ebben a szerepben. Mások esetleg ismerhetik
rádiós múltjáról is- szóval lényeg, az a showman, aki tud jó bulit csapni, s
eladja a műsort a népnek. Viszont hiányolom a korábbi felállást, az jobban
tetszett. Sőt, a formációban nemrég még Tobola Csabi dobolt- most őt sem
láttam. Szóval nem tudom mi a helyzet, néztem, hallgattam, aztán majd kiderül
hányadán is áll a zenekar. Viszont érdeklődő volt rájuk.
Mindezek után viszont kifejezetten sajnálom a Cry Free
esetét. Mert a nép nagy része szépen elvonult, s hazánk – szerény véleményem
szerint- első számú tribute zenekara bepakolt, s játszott ténylegesen minimális
közönségnek. Pedig amit ők nyújtanak, az elég felülmúlhatatlan
tribute-körökben. Itthon mindenképp, úgyhogy kedves zenekarok, kik hasonlóra
adjátok a fejetek, kössétek fel a gatyát, s állítsátok be ezt a minimum
mércének. Talán nem véletlen, hogy a Deep Purple-ből ismertté vált tagok, s
elsősorban a leggyakrabban idelátogató Jon Lord őket kéri fel koncertjeihez. De
nesze neked, hazai zenei ízlés, elmásztok egy tribute-fesztiválra, s pont a
legjobbat hagyjátok ki… Ehhez képest más aznapi fellépő ott állt benn,
mondhatni tátott szájjal figyelve a műsort. Igen, ő értékelte, nagyon is tudta,
mire nézett be- elmondása szerint életében először.
Így zajlott nagyjából az este, ha valaki hiányol dolgokat-
számcímeket, más fellépőkről szóló véleményt,bármi egyebet, hát sorry. Az én
memóriám is véges, mindent meg se néztem, egyébként meg eredetileg zenekari
technikai személyzetként voltam jelen- s tettem a dolgom azon minősítésben is.
A kezdeményezés szép volt, jó volt, nem tartom hülyeségnek. Viszont erősen rávetődik
az emberek érdeklődésének és a korábbi évekhez képest sokkal szerényebb anyagi
lehetőségeinek sötét árnyéka. Az meg már csak hab a tortán, hogy a tribute
bandákat támogató csoportosulásokból (vagy pontosan minek is nevezzem őket) ha
jól észlelem, már van vagy három is, és összetartás helyett is egymás elleni
játék lesz, mert az önös érdek az első, de ne csodálkozzunk, hiszen erre hajlik
az egész világ…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése