Hollywood Rose, Meltdown, Scary Guyz - Avalon (2008.01.12.)

 Hallgatva többek javaslatára, olyan bulira néztem el szombat este, mely nagy valószínűséggel tetszeni is fog.  Tribute-est volt, melyet lehetne kételyekkel fogadni, ha nem ismeri az ember a zenekarokat eléggé. Erre se készültem különösebben, mindössze a Hollywood Rose-t hallottam már játszani, aminek viszont fölöttébb tudtam örülni, elsősorban voltam jelen. A többi zenekar pedig kellemes meglepetést okozott. Azon túl, hogy igazán jó hangulatú, pörgős buliban lehetett része mindannak, aki elnézett. Hogy hova? Persze hogy az Avalon Club, majdhogynem állandó hétvégi program. Nem, nem azért mert nincs más, hanem mert annyira szeretjük azt a helyet :)

Munka után közvetlen vettem célba a helyet, így este nyolc előtt érkeztem, épp kapunyitás tájékán, a ruhatárnál váltva pár szót segítőkész fiatalokkal, s közben aggodalmas tekintettel néztük a vendégszámlálót, mely elég alacsony számértéket mutatott még közel fél óra múlva  is, persze ez csak addig tartott, míg meg nem jött az első busz. Na meg a második. Mire az első banda rákezdett, már félig volt a terem. Hogy ki volt az első banda, ne kérdezzétek, szégyellem, de nem tudom a nevüket, a programlistán nem láttam, ők pedig a zenére fektették a hangsúlyt, nem az önreklámra. Főként Metallica-dalokat hallottam tőlük (sajnos nem minden kedvencet, de nem én állítottam össze a listát és nem nekem kellett lejátszani – utóbbi jobb is így), közben érkező régi jó cimborámmal azért illett váltani pár szót egy sör mellett, majd újra a bandát figyeltük. Korrekt volt, jól játszottak, egy rossz szavam nem lehetne, tetszett, bemelegítésnek tökéletes, már náluk alakult a hangulat. Egyetlen negatívum amit lehetne mondani, technikai dolog. Aki zenél és képben van a hangszerek és hangosítás terén, tudhatja, milyen jól szólhat egy Mesa. Abból eredően, hogy az egész csöves, megvan a saját tiszta hangja. Mindaddig, mindaddig, amíg elé nem kerül bármi tranzisztoros dolog…s bár jól játszanak, kissé tönkre is lett téve a gitár hangja. Sajnos. A többivel meg vagyok elégedve, megnézném őket szívesen, máskor is.

Negyedórányi szünet, míg mindenki elmehet kétbetűsre vagy megveszi a sörét, s már jön is a következő banda. Tiszta szégyen, nem hallottam még őket soha. Utólag tudtam meg személyesen tőlük, 7éve játszanak, változatlanul Meltdown néven. Judas Priest-számokat. Piszok jól. Meg is lett az eredménye, felpörgették a népet, a színpad előtt már ment a hajrázás, a pogo, az egybegyűlteket nem lehetett leállítani, a zenekart meg a színpadról nem akarták engedni. Ez azért elárul valamit. Szerényen, visszafogottan viselkednek, a színpadon viszont kieresztik magukat és nagyon tudják, hogyan kell hangulatot varázsolni a terembe. Részben ettől igazán jó egy zenekar. A másik fele pedig az, ahogyan játszanak. Náluk ez sem jelentett gondot, szépen megtanulták már a dalokat, hibátlan az előadásmód. És akkor felcsendült a Painkiller. Ha máskor nem is, ennél a számnál szoktak aggódni azok, akik elég alaposan ismerik ezt a dalt. A Meltdown pedig ügyesen megoldotta. Egy apró csalás a gitárszólóban, amibe már sokaknak beletört a bicskája, és ezzel kijátszva a probléma. Fergeteges volt, le a kalappal. Eddig nem hallottam őket, hát ideje elkezdeni pótolni. Tribute-ben ritka a jó banda. Őket azon kevés közé sorolnám ezen túl.

S a buli ’végére’ jött a várva várt kedvenc, Hollywood Rose. Még EFOTT-on volt szerencsém hozzájuk, ott kora délutáni időpontot kaptak, s minden sértődöttség látszata nélkül csaptak a lehetőségekhez mérten hatalmas bulit, amit ott ezen formában kevesen tudtak megoldani. Itt és most adva volt a lehetőség, késő este, felpörgetett közönséggel máris barátságosabb az indítás, de ismerve őket, ez tényleg csak indítás. Beállnak, és azt veszem észre, hogy már legalább egy órája játszanak, az egész teremben bulihangulat, és képtelenség otthagyni. Egyrészt, mert nem tartanak pihenőt, csak nyomják a Guns’n’Roses slágereit, másrészt annyian vannak körülöttem, hogy onnan csak lökdösődve távozhatnék. Rajongóknak talán kötelező darab a ’Use your illusion I és II’ címeken megjelent Guns koncert-dvd, annak anyagát ismerve ismerős a műsor. Igen, tribute, de ilyet ritkán hallasz. Az eredeti jelenlegi felállását tekintve már jobbak is. Megkaptuk a legjavát, még a nehezebb nótákból is. Civil war, Welcome to the jungle, Don’t cry, Sweet child o’mine és olyan nincs, hogy elvonuljanak, mielőtt eljátszanák a Paradise City-t. Még ha meg is próbálták volna, elegen voltuk biztatásképpen. S hálából meg is kaptuk. Azt is. Ilyen egy igazán jó rockbuli, elrepült az idő, és végig jól érezhette magát az ember, a nagyja nép is csak a fél 3-as busszal távozott, vagy még később. Ilyet én is örömmel vállalok máskor is, és nem is kell ehhez kopogtatni az mennyeknek ajtaján.